Belföld

Lista-ügy: bojkottálja Egert az izraeli nagykövet

Felháborodott Ilan Mor iraleli nagykövet, miután meghallgatta azt a felvételt, amely szerint az egri önkormányzat idegenforgalmi és kulturális bizottsága "zsidósága miatt nem engedi fellépni" Székhelyi József színművészt.

A budapesti izraeli nagykövetség közleménye szerint Ilan Mor nagykövet “mély megdöbbenéssel” hallgatta meg a felvételt. Országjáró körútjának egyik következő állomásaként a diplomata a hevesi megyeszékhelyet tervezte a közeljövőben felkeresni, de “az ilyenfajta durva diszkrimináció és sértő megkülönböztetés miatt nem áll szándékában a városba utazni” – olvasható a kommünikében. Mint jelezték, a nagykövet teljes szolidaritásáról biztosította Székhelyi Józsefet.

A stop.hu hétfőn közölte, hogy birtokukba került az önkormányzat kulturális és idegenforgalmi bizottságának 2011. szeptember 21-i ülésén készült hangfelvétel, s erre hivatkozva újabb információkat jelentettek meg arról: Egerben fellépőt tiltottak el önkormányzati eseményről azért, mert az baloldali, továbbá arról is, hogy az ülésen egy lista elkészítése is szóba került.

A stop.hu közlése szerint az egyik “nemkívánatos személy” állítólag Székhelyi József színész, akit a hírportál hétfői közlése szerint az ülésen “egy SZDSZ-es, büdös zsidónak neveznek”.

Az egriugyek.hu még április közepén írt arról, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Állításuk szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatója, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért le kellett mondania a művész Villon-előadását.

A honlap a birtokába került jegyzőkönyvre hivatkozva azt írta, a tavaly szeptemberi ülésen Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök azt közölte, hogy a város lakói közül többen jelezték, nehezményezik Székhelyi fellépését. Erre reagálva a szervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: kérte Csákvári Antalt, a Fidesz-KDNP képviselőjét, hogy “a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben” – idézték a jegyzőkönyvet.

Az egri önkormányzat sajtószóvivője, Zentai László már akkor cáfolta, hogy kultúrcenzúra működne a városházán. “Nemkívánatos művészekről természetesen nincs és nem is készül lista Egerben” – mondta. Visszautasította az akkori állításokat a Fidesz egri szervezete is; ifj. Herman István, a párt városi elnöke a leghatározottabban cáfolta, hogy a helyi önkormányzat listákat készítene előadóművészekről, meghatározná, hogy kik léphetnek fel a városban.

Habis László, Eger polgármestere (Fidesz-KDNP) hétfőn vizsgálat lefolytatására kérte az önkormányzat ügyrendi bizottságát azzal kapcsolatban, hogy újabb információk kerültek napvilágra az úgynevezett listaügyben. Hangsúlyozta: Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz “nemkívánatos művészekről” készült tiltólista. A polgármester közleményében úgy fogalmazott: “A kulturális életben kifejezetten a sokszínűség híve vagyok. (…) A lista készítéséről szóló felvetést és a kulturális élet szereplőinek politikai alapú megbélyegzését abszurdnak, elfogadhatatlannak tartom.” Hozzátette ugyanakkor: úgy látja, hogy a kulturális és idegenforgalmi bizottság 2011. szeptember 21-i ülésével összefüggésben lépéseket kell tennie.

Habis László azt írta: hétfőn levélben kérte meg a pénzügyi és ügyrendi bizottság elnökét, Csarnó Ákost arra, hogy a grémium nyilvánítson véleményt a tavaly szeptemberi bizottsági vitával kapcsolatban. Azt kérte továbbá a bizottságtól: adjon tájékoztatást arról, hogy az említett ülésen elhangzottakkal kapcsolatban észlel-e jogszabálysértésre utaló körülményt, majd a testület tájékoztassa álláspontjáról és az esetlegesen javasolt intézkedésekről.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kedden tett feljelentést a Heves Megyei Főügyészségen, azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat a zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.

A szövetség szerint a stop.hu-n hétfőn nyilvánosságra hozott hangfelvétel is bizonyítja, hogy Egerben a múlt év őszén azért nem engedték fellépni a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatóját, mert “büdös zsidónak tartották”. Állásfoglalásuk szerint “egy modern demokrácia nem tűrheti el, a helyi közhatalom birtokosai személyi döntéseiket annak figyelembevételével hozzák meg, hogy az adott személy szerintük zsidó-e vagy sem”.

A Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség szolidaritási akciót rendez Székhelyi József mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga közelében található Goldmark teremben.

Az ügy kapcsán kerestük szerda délután a Külügyminisztériumot és az Egri Városházát is. Mindkét hivatal későbbre ígért tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik