Belföld

Külföldi munka: tódulnak a magyarok Ausztriába

A nyitást követően közel 17 ezer magyar vállalt munkát Ausztriában. A magyar minimálbér hatszorosát is megkereshetjük a szomszédban.

Tavaly május elején nyílt meg az osztrák munkaerőpiac, a lehetőséggel közel 35 ezer munkavállaló élt, közülük 17 ezer magyar keresi a betevőt a „sógoréknál”. A szakértők 20-25 ezer főt vártak évente, ám úgy néz ki, hogy ennél jóval magasabb lesz az arány. Legtöbben az építőiparban, illetve a vendéglátásban helyezkednek el – olvasható az ausztriaimunkak.hu weboldalon.

A legfrissebb statisztikák szerint (március vége) 35 ezer új, kelet-európai (EU-országok) dolgozót regisztráltak, így a számuk 47 százalékkal, 108 ezerre emelkedett. A növekedés felét a magyarok adják, március végén 16 ezerrel dolgoztak többen osztrák munkahelyen – a számuk meghaladja a Csehországból, Szlovákiából és Szlovéniából érkezők összlétszámát. Az adatokból kiderül, hogy a magyar “vándorlás” a téli hónapokban ugrott meg, a többi ország mutatója azonos szinten maradt.

Munkaügyi szakértők szerint a súlyos magyar gazdasági helyzet miatt próbál szerencsét egyre több honfitársunk külföldön, de a szezonális hatások is hozzájárultak a növekedéshez. Az elemző úgy fogalmazott, a nyitás a megfelelő időpontban történt, az osztrák piac könnyen megbirkózott a plusz munkaerővel. Ami feltűnő volt, hogy az osztrák foglalkoztatás növekedésének 60 százalékát a kelet-európai EU-országok polgárai adták. Több esetben az addigi illegális foglalkoztatást legalizálták az új szabályozással.

Némi üröm az örömben, hogy a külföldi munkavállalókkal nem mindig bánnak tisztességes módon Ausztriában. Nem véletlen, hogy megnőtt az Arbeiterkammer (munkavállalói képviselet) irodákhoz jogi tanácsadásáért folyamodó magyar állampolgárok száma. „Százas nagyságrendben vannak olyan eseteink, hogy az építőiparban dolgozó magyarok kevesebb bért kapnak, és az esetek száma nő”, mondta Hans Trenner, az Arbeiterkammer jogi osztályának vezetője.

Ausztriában egyébként szakmánként meghatározott a minimálbér. Legtöbb esetben órabér van, s ettől sem az osztrák, sem pedig a legálisan Ausztriában dolgozó magyar cég nem térhet el, vagyis ki kell fizetnie a munkásainak a kollektív szerződésben rögzített munkabért.

Az osztrák munkaadók mellett a magyar vállalkozások is sárosak az ilyen ügyekben. Burgenlandból több olyan jelzést kapott az érdekképviselet, hogy a magyar cégek, brigádok nem tartják be az osztrák törvényeket, emiatt aztán a szakma erőteljesebb ellenőrzéseket követel bér- és szociális ügyekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik