Belföld

Megválasztották Áder Jánost elnöknek

262 igen szavazatot kapott Áder János, aki már esküt is tett.


A képre kattintva galéria nyílik az ünnepélyes eskütételről! – Fotó: Kummer János

Összeszámolták a képviselők szavazatait, Áder Jánosra 262 érvényes szavazat érkezett, így már az első fordulóban eldőlt az államfőválasztás. A 40 nem szavazat mellett 3 érvénytelen is akadt. Áder János letette a köztársasági elnöki esküt.

Itt olvashatja el, mit mondott első beszédében az új államfő!

A szavazás előtt Lezsák Sándor ideiglenes házelnök meleg hangon méltatta Ádert. “Olyan ember áll Önök előtt, aki megtapasztalta a kemény kétkezi munka szigorú világát, aki ismeri, mit jelentenek a saját erőből való boldogulás küzdelmei, aki jól ismeri a jogtudomány összetettségét, és aki a politikai élet útvesztőiben is mindig az egyenes utat követte” – mondta.

A jelölt éjszakai is dolgozott az egyetem mellett – derült ki Lezsák papírjából. A szocialisták – ígéretükhöz híven – nem voltak az ülésteremben, a Jobbik képviselői felvették ugyan a szavazólapot, de előre bejelentették: nemmel szavaznak majd.

Az új államfő május tizedikén foglalhatja el hivatalát, az államfői jogköröket addig a köztársasági elnököt helyettesítő országgyűlési elnök, Kövér László gyakorolja teljes jogkörrel.

Áder Jánosnak egyébként államfővé választása után hatvan napja van arra, hogy megszüntesse az összeférhetetlenséget, és lemondjon európai parlamenti mandátumáról. Ezzel együtt a Fidesz-KDNP-nek jeleznie kell, hogy ki tölti be a megüresedett helyet az EP-pártlistáról.

(Áder-portrénkat itt olvashatja. Arról pedig, hogy hová költözik családjával: itt.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik