Belföld

Mesterházy: az Orbán-kormány embertelen

Az MSZP elnöke szerint az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor kormánya embertelen, mert nem veszi emberszámba a munkásokat, a legnehezebb sorban élőket, azokat, akik szerinte az országot építik, és megfizetik a kabinet minden elrontott lépését.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja fővárosi majálisán, a Városligetben azt mondta, a munkásság még ma is létezik, bár sok ünnepelni valója jelenleg nincs. Ugyanakkor már “nemcsak a kohász, a szalag mellett álló ember a munkás, de a pizzafutár, a bolti eladó, a postás vagy a kórházi ápoló is”. Minden egyes ember, aki csak a saját munkájából tartja el a családját; mindazok, akik félnek az állásuk elvesztésétől, akik állandó bizonytalanságban, hónapról hónapra élnek – tette hozzá a szocialista politikus.

Kiemelte: az MSZP hatalomra kerülése esetén az első intézkedések között szerepelne a dolgozókat védő jogok megerősítése, és a szakszervezeti jogosítványok visszaadása a munka törvénykönyve megváltoztatásával.

Mesterházy Attila beszédében aláhúzta, úgy látják, a jelenlegi hatalom nem a dolgozókért, hanem ellenük küzd. Ezt támasztja alá szerinte az is, hogy a “tavalyi több ezer milliárdos megszorítás után, most újabb brutális, 700 milliárdos sarc elé nézünk”. Mint mondta, az idén “minden egyes magyarra fejenként 70 ezer forint pluszteher jut, ha pedig csak a dolgozókat nézzük, akkor minden átlagos keresetű ember egyhavi fizetését veszi el Orbán Viktor”.

Hangsúlyozta: “mára világos, hogy az Orbán-kormány az adóemelések kormánya, mert nem volt még egy olyan kabinet, amelyik ennyi adót vetett volna ki, ennyi terhet rakott volna az emberek vállára”. Úgy fogalmazott, “ezek megadóztatják még az adófizetést is, (…) fizetni kell az átutalások után, és miközben az embereket betemetik a sárga csekkek, mit csinál a kormány? Megadóztatja a sárga csekket is”. Az MSZP vezetője ezután megjegyezte: “ne legyen kétsége senkinek, az újabb megszorításokat és az újabb adókat nem Európa, nem a világ, nem valami külső ellenség kedvéért kell elviselnünk”, sőt nem is az elmúlt nyolc év miatt, hanem “Orbán rossz kormányzása miatt”.

Mesterházy Attila szerint mindezek alapján Orbán Viktor “új osztályharcot hirdetett, és ő akarja megszabni azt is, ki melyik osztályba tartozhat, és mennyit kaphat a közösből”. “Ez nem politika, hanem politikai gengszterizmus”, amely “az ő gyarapodásukhoz és hatmillió koldus országához vezet” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mindez nem érdekli Orbán Viktort. “Vagyis nem ez érdekli: hanem a foci, (…) a felcsúti Maradona több mint 100 milliárdot költ a hobbijára!”. Ez annak fényében is elgondolkoztató, hogy ennek az összegnek a felét akarják megspórolni a gyógyszertámogatásokon, mondván, nincs elég pénz – tette hozzá.

A szocialisták elnöke beszéde végén hangsúlyozta, hogy az MSZP a munkájukból élők pártja, őket akarja képviselni, védeni. Mint mondta, nem fogják tűrni a hatalmi önkényt, a kiszolgáltatottságot és a kizsákmányolást, és olyan országot akarnak, amelyben nagyobb biztonság, nagyobb szabadság és nagyobb jólét jut osztályrészül mindenkinek.

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezetője beszédében azt mondta, a “Fidesz polgárháborút hirdetett saját népe ellen”, és háborút visel mindenki ellen, aki nem pont ugyanazt gondolja, mint Orbán Viktor. Az ellenzéki politikus szerint az országnak százmillárdokba kerül ez a “narancsos zendülés”. Ezután kitért az államfői poszt várományosára is, megjegyezve, hogy Schmitt Pál után “újabb automata aláírógépet, a pártkatona Áder Jánost küldik a Sándor-palotába”.

Az MSZP a Városliget Nagyrét nevű területén tartja majálisát. A rendezvény szervezői reggeltől több tucat sátorral várták az érdeklődőket, akik a párt vezető politikusaival is találkozhattak. Az MSZP-agóra feliratú sátrakban például délelőtt Hiller István, Kovács László és Kiss Péter tartott előadást egy időben, egymástól néhány méterre, egyenként mintegy tucatnyi hallgatóság előtt. Délben az MSZP politikusai futballoztak a Népszava csapatával, délután pedig Dopeman és Somló Tamás lép fel a rendezvény nagyszínpadán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik