Belföld

Közösen tüntet május elsején négy szakszervezeti szövetség

Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, továbbá elérhető és működő közszolgáltatásokat követelnek majd.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnökei közös pénteki sajtótájékoztatójukon elmondták: a Városligetben a napozórétre tervezett nagygyűlésük után fórumot tartanak parlamenti pártok frakcióvezetőinek részvételével.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke elmondta: a Jobbik kivételével minden parlamenti pártot, valamint a Demokratikus Koalíciót meghívták a fórumra, azonban a Fidesztől és a KDNP-től nem kaptak választ, így május elsején az MSZP, az LMP, és a Demokratikus Koalíció vezető politikusaival beszélgetnek. A Jobbik kapcsán Pataky Péter úgy fogalmazott, a párt “értékrendje távol áll” tőlük, ezért nem hívták meg őket.

Varga László, a SZEF elnöke kiemelte: május elsején biztos munkahelyekért, tisztes megélhetésért, valamint elérhető és működő közszolgáltatásokért tüntetnek.

Utóbbi kapcsán kifejtette: a mai Magyarországon az elmúlt két évben lezajlott változások szűkítették a közszolgáltatások elérhetőségét, hiszen jövedelmet vontak el az emberektől, és a szolgáltatások működőképessége is romlott. Példaként említette, hogy a közgyűjtemények költségvetési támogatása jelentősen csökkent, a várólisták hosszabbodnak az egészségügyben, és nem állt meg az egészségügyben dolgozó munkavállalók kivándorlása sem.

Hozzáfűzte, nem lehet tudni, mi lesz a települések oktatási, egészségügyi és szociális ellátórendszerével. “Sokan azt sem tudják, hogy lesz-e holnap munkahelyük, és ha igen, akkor abból meg tudnak-e élni” – fogalmazott Varga László.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke hangsúlyozta: ez a május elseje abban különbözik a korábbiaktól, hogy erősebben hangot akarnak adni a követeléseiknek, mivel napi tapasztalata a munkából élő embernek, hogy egyre nagyobb a kiszolgáltatottsága, egyre nehezebb megélni, beosztani jövedelmét, s egyre több családnak okoz gondot a csekkek befizetése.

Hozzátette, hogy a nemrég nyilvánosságra hozott adótervekből az olvasható ki, hogy ezek a gondok csak nőni fognak. Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi kormány elhibázott gazdaság- és adópolitikájából következő gondokat úgy akarják megoldani, hogy “szétterítik” a terheket a társadalmon.

Azért kell felemelni a szavunkat közösen, hogy ez ne így legyen” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik