Belföld

Párt kapott Árész, a harcias sörényes hangyász

Arész, szemben Ursulával, nem szokott hozzá az ember közelségéhez, ezért a Szegedi Vadaspark gondozóinak nem volt egyszerű dolguk a hangyászok összehozásával.

Már az is kiemelt jelentőségű eseménynek számított nemcsak Szegeden, hanem a hazai állatkertészet életében is, hogy a Vadaspark egy sörényes hangyászt fogadhatott a nemzetközi fajmegmentési program részeként. Ursula, a Németországból érkezett hangyász hamar megszokta új otthonát, láthatóan jól érezte magát. A Vadaspark így bebizonyította, hogy megfelelő háttérrel és szakértelemmel bír a különleges igényű állat tartásához, amely fontos feltétele volt annak, hogy a program hímet is biztosítson. Idén meg is érkezett Árész, a harcias nevű hím hangyász egy csehországi állatkertből.

A karanténnal összefüggő procedúrák, illetve az új hely és takarmány megszokása után kezdődhetett el a két, természetben amúgy magányosan élő állat összeszoktatása. Az első találkozásnak jelek szerint inkább Árész örült, hirtelen támadt szerelme azonban még nem nyert viszonzásra a kissé nagyobb termetű Ursulánál. Persze, várható volt, hogy az udvarlása sikerrel jár.

Arész, szemben Ursulával, nem szokott hozzá az ember közelségéhez. Míg a nőstényt akár még terelni is tudja a gondozó a kezével, Árész esetében fontos az elővigyázatosság. Bár sokan nem néznék ki a fura alakú állatból, de hatalmas karmaival képes magát megvédeni még a jaguártól is, sőt, fordult elő állatkertben is halálos baleset, amely során hangyász támadta meg a gondozóját. A legfontosabb szabály a gondozásuk során, hogy nem szabad őket hirtelen mozdulattal, hanggal megijeszteni, főleg, ha alszanak.

A sörényes hangyász annak az ősi dél-amerikai állatcsoportnak, a vendégízületesek öregrendjének tagja, amelybe sok más, hasonlóan földönkívüli kinézettel rendelkező, furán viselkedő állatfaj is tartozik. Közülük a kétujjú lajhárral találkozhatnak a látogatók a sörényes hangyászok szomszédságában. A hangyász, mint neve is mutatja, főleg hangyákkal és termeszekkel táplálkozik. Nyelvével, amely 60 centiméterre is kiölthető, gyűjti össze a karmaival megbolygatott termeszvárból vagy hangyabolyból a zsákmányt. A hangyászokat elsősorban az élőhelyének pusztulása és az orvvadászat veszélyezteti, de nagyon sok pusztul el a területén áthaladó közutakon elütve is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik