Belföld

Lezárul a roma projekt a Dunántúlon

Roma szervezetek megerősítését, hálózatba szervezését segítette elő a Dunántúl kistérségeiben egy most lezáruló projekt, amely az unió támogatásával valósult meg - mondta Rácz Sándor, a TESZ elnöke.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Társadalmi Egyesülések Szövetségének elnökeszerint, a 20 hónapig tartó program kurzusaiba 36 roma szervezet 100-nál több vezetője és önkéntese kapcsolódott be Baranya, Komárom-Esztergom, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében. A tanfolyamokon a szervezetfejlesztésre, a hálózatépítésre, az érdekvédelemre és a kommunikációra fókuszáltak, mivel a döntően kulturális jellegű szervezeteknél e területeken tapasztaltak hiányosságokat – közölte a szövetség elnöke.

Rácz Sándor hozzátette: a résztvevők ismereteket szereztek egyebek mellett arról, miként lehet civil szervezetet létrehozni, annak tagságát összekovácsolni, emellett tájékozódtak a pályázatokon való részvétel módszereiről, a forrásteremtés lehetőségeiről. A programot Tatabányán, Pécsen, Vasváron és Győrött e célra megnyílt kistérségi irodák koordinálták. Munkájuk eredményét jelzi, hogy máris új szervezetek alakulnak, az “alvó” szervezetek pedig “felébredtek”, s működni kezdtek – mondta a TESZ vezetője.

A programot az unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával hajtották végre. A projektre 58 millió forintot nyert el a TESZ és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület konzorciuma a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik