Belföld

A megyei fejlesztések jövőjéről

A területfejlesztés átalakuló rendszeréről tájékoztatták csütörtökön a települések vezetőit, területfejlesztési szakembereit a Megyeháza Dísztermében.

Az új, önkormányzati törvény értelmében a megyei önkormányzat az eddigi intézményirányító szerep helyett 2012. január 1-től területfejlesztéssel foglalkozik. A délelőtti rendezvényen a települések vezetői: polgármesterek, jegyzők, megyei közgyűlési tagok, az önkormányzati hivatal munkatársai, és a területfejlesztési szakemberek vettek részt – írta a fejer.hu.

A szakmai előadásaink fő célja, hogy tájékoztassuk Fejér megye településeinek vezetőit, szakembereit az átalakult megyei területfejlesztési rendszerről – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. A program három részből állt.

Az első részben a megyei közgyűlés elnöke ismertette az általános kereteket, azokat a jogszabályi változásokat, amelyek a Fejér Megyei Önkormányzat, és a Fejér Megyei Közgyűlés életét és feladatait is átalakították. A második részben dr. Molnár Krisztián megyei főjegyző tartott előadást az önkormányzati hivatal átalakult feladatairól, szervezeti felépítéséről. Majd őt követően, a harmadik részben Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, a KDRFÜ régi és új feladatairól tartott beszámolót. Tájékoztatójában kiemelte,hogy a megyei önkormányzatok területfejlesztéssel foglalkoznak majd. Elmondta továbbá azt is, hogy miután megszűnt a regionális területfejlesztési tanács és a megyei területfejlesztési tanács is, a két szervezet jogutódja a megyei önkormányzat lett. A regionális fejlesztési ügynökség viszont a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonába került. Ennek értelmében dolgozik tovább és működik együtt a megyei közgyűlés, a megyei önkormányzat hivatala és a Regionális Fejlesztési Ügynökség a jövőbeni megyei fejlesztések érdekében.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik