Belföld

Százmillió gyűlt össze az egy százalékokból

Meghozta eredményét a Székesfehérvári Önkormányzat által az adó 1 százalék felajánlására tavaly indított nagyszabású kampány. A felhívásoknak köszönhetően az adózóktól a helyi civilszervezeteknek juttatott összeg meghaladta a 100 millió forintot. Közben az állampolgárokat is segítik az adóbevallások elkészítésével a Fehérvári Civil Központban és a Civil Korzón.

Sikerként értékelte a 2011-es adó 1 százalékos kampányt Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere. Elmondta: „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal márciusi adatai szerint tavaly 18 721 adózó ajánlotta fel adója 1 százalékát érvényesen működő fehérvári szervezetnek. Mindez több mint 100 millió forintot – egészen pontosan 100 538 350 forintot – jelentetett több mint 300 helyi egyesületnek, alapítványnak vagy szövetségnek.” Róth Péter arra biztatta az adózókat, hogy használják ki a felajánlás lehetőségét, hiszen ezzel olyan civilszervezeteket, intézményeket támogatnak, akik Székesfehérvár és az itt élő lakosság javát szolgálják.

A sajtótájékoztatón Domokos Tamás, az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet módszertani igazgatója beszámolt egy az adó 1 százalék felajánlásával kapcsolatos, friss kutatás eredményeiről. Az Alba Radar program keretében április 1-2-án készült felmérés során 300 főt kérdeztek meg telefonon. A válaszadók mindössze 3 százaléka mondta, hogy még nem hallott a felajánlás lehetőségéről. A megkérdezettek több mint fele tud erről és élt is a lehetőséggel, 41 százalék azonban még soha nem ajánlotta fel adója 1 százalékát. A kutatás összegzése szerint idén az adóbevallást benyújtó székesfehérvári állampolgárok 58 százaléka helyi, 13 százaléka nem helyi civilszervezetnek tervezi a felajánlást, 20 százalékuk – bár készít adóbevallást – nem akar élni az egy százalék kínálta lehetőséggel, a bizonytalanok aránya pedig közel 10 százalék.

Az adóbevallást segítő kezdeményezésekről is beszámoltak a sajtótájékoztatón. A Civil Margaretta Közhasznú Egyesület szakemberei adó 1 százalék felajánlása ellenében térítésmentesen elkészítik az adóbevallást. – közölte Kriston Renáta, a szervezet elnöke. Elmondta: az adózók a Fehérvári Civil Központban vehetik igénybe a szolgáltatást május 20-ig. Megadott napokon – legközelebb például április 25-én, szerdán – azonnal elkészítik az adóbevallást, egyébként pedig néhány napos határidővel vehetik át az állampolgárok a kitöltött dokumentumokat. Feltétel mindössze, hogy az adózóknak az egyesület listáján szereplő székesfehérvári szervezet vagy intézmény javára kell felajánlaniuk az 1 százalékot.

Újra meghirdette adóbevallás-készítési programját a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége is – közölte Gábor Imre projektfelelős. Az adózókat az Alba Plazában működő Civil Korzón várják hétköznapokon. Kiemelte: a bevallás mellé természetesen idén is biztosítják a támogatható civilszervezetek közti választáshoz szükséges információkat, kikeresik az adószámokat és igyekeznek elérni, hogy az 1 százalékok lehetőleg a helyi szervezeteket segítsék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik