Belföld

Áder Jánost javasolja köztársasági elnöknek Orbán Viktor

Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén.

Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal.

A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan “horgonyszemélyiségnek” tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: Áder János – akivel több egyeztetést is lefolytatott a miniszterelnök – vállalja a jelölést, a kormánypárti frakciószövetség pedig egyöntetűen támogatta őt. Tájékoztatása szerint a jelölési folyamat kedden kezdődik, a Fidesz-KDNP-frakció pedig azt javasolja a házelnöki jogokat jelenleg gyakorló Lezsák Sándor alelnöknek, hogy a parlament május 2-án válassza meg az új államfőt. Lázár János kérdésre hozzátette, hogy Áder Jánost a frakció is meghallgatja majd.

Orbán Viktor az elnökséggel, a kormány tagjaival és végül a frakciószövetséggel is egyeztetett, mielőtt megtette előterjesztését. Az MTI információja szerint a Fidesz elnöksége szintén egyhangúlag támogatta Áder Jánost.

Schmitt Pál április 2-án mondott le, azután, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik