Belföld

Megnősült Bobó, a krokodil

Párt kapott Barbi, a Szegedi Vadaspark tompaorrú krokodilja. Mostantól Bobóval osztja meg mindennapjait.

2008-ben négy aprócska krokodil érkezett Szegedre a Lipcsei Állatkertből a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő hüllő szaporítása érdekében indult program keretében. A kicsik szépen megnőttek, ivarérettek lettek. A program irányításával egy – ma már 120 centiméteres – nőstény maradt a Vadasparkban, majd nemrégiben a győri Xantus János Állatkertből érkezett mellé egy alfajának megfelelő hím.

Barbi, a nőstény krokodil így most már Bobóval, a termetes – nála mintegy 20 centiméterrel hosszabb – hím krokodillal osztja meg a Vadaspark krokodilszobáját. Bobó nem állatkertben született, és egy ukrán cirkusz volt az, amely hosszú ideig tartotta anélkül, hogy tudták volna, milyen fajhoz is tartozik. Csodálkoztak is, hogy miért nem nő nagyobbra, mint ahogy ezt egy nílusi krokodiltól elvárható lenne…

A Győri Állatkert fogadta be az amúgy teljesen egészséges és szép kiállású krokodilt, majd onnét érkezett szaporítási célból Szegedre.

A tompaorrú krokodilok a nyugat- és közép-afrikai trópusi esőerdei tavak és folyók lakói. Angol nevük – dwarf crocodile – törpe mivoltukra utal, mivel csak két amerikai kajmánfaj kisebb nála. Általában a hímek sem nőnek hosszabbra másfél méternél – az eddig talált legnagyobb példány testhossza is csupán 190 centiméter volt -, erőteljes testfelépítésűek. Nagyobb emlősökre, így emberre sem vadásznak, leginkább a halakra veszélyesek. Az ember annál inkább veszélyezteti a fajt. Bár a bőre nem értékes, a húsáért vadásszák egyre ritkuló példányait.

Bobó és Barbi a Vadaspark bejáratától nem messze tekinthetők meg, a krokodiloknak kialakított esőerdei hangulatú szobában. A gondozók bíznak abban, hogy “egybekelésüknek” rövidesen tojások lesznek az eredményei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik