Belföld

Felháborodott Orbán a zsidózó jobbikoson

Az államnak kötelessége minden közösséget megvédeni - jelentette ki a kormányfő.

Felháborította Orbán Viktor miniszterelnököt Baráth Zsolt jobbikos képviselő múlt heti, a tiszaeszlári vérvádat felidéző parlamenti felszólalása. Mint a kormányfő pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta, egy rendkívül érzékeny kérdésről szól. A magyar alkotmány az emberi méltóságot sérthetetlennek minősíti, ebből pedig az következik, hogy az államnak kötelessége minden közösséget megvédeni, amellyel szemben uszítanak vagy amellyel szemben “méltatlan bánásmódot helyeznek kilátásba”. “Meg is fogjuk védeni, ideértve a zsidó közösséget is a többiek mellé” – erősítette meg.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijával való találkozójára utalva ugyanakkor kifejtette azt is: hiába van egy ilyen alkotmányos szabály, ezek a közösségek igényt tartanak arra – “dacára annak, hogy egyébként biztonságban vannak”, ám a történelmi tapasztalatok is rendkívül fájdalmasak -, hogy amikor valamilyen atrocitás éri őket, a kormányzat adjon jelzéseket, hogy ezt nem fogadja el. Közölte, ő és kormánya ezt mindig meg is teszi.

Orbán Viktor szerdán fogadta hivatalában Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját, ahol a miniszterelnök ismét határozottan elítélte Baráth Zsolt jobbikos képviselő előző héten, az Országgyűlésben tett szélsőséges kijelentését.

A jobbikos Baráth Zsolt múlt kedden, napirend utáni felszólalásában a korabeli vádakat felidézve azt mondta, a tiszaeszlári lányt zsidók ölhették meg 1882-ben, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró “külső nyomásra kénytelen volt” felmentő ítélet hozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik