Belföld

Tizenegy év börtönre ítélték az apagyilkos férfit

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte szerdán, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék azt a bátaapáti férfit, aki tavaly májusban több késszúrással megölte az apját.

A törvényszék első fokon ifjabb Tóth Ferencet emellett tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és 497 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

A tényállás szerint az apjával hosszú ideje rossz viszonyban lévő, 52 éves vádlott alkohol befolyása alatt 2011. május 8-án közös otthonukban ölte meg 74 éves édesapját. A gyilkosságot szóváltás előzte meg, amelynek során az idős, beteg ember szóvá tette az őt ápoló férfi ittasságát, és durván felszólította arra, hogy hagyja el az otthonát.

Ezt követően a vádlott egy 18 centiméteres pengéjű késsel mellkason és hason szúrta apját, aki 5-15 percen belül életét vesztette. Az elkövető, akit még aznap őrizetbe vettek, a rendőrségen beismerte tettét.

Domonyai Alexa tanácsvezető bíró kitért arra, hogy az apa és a fiú viszonya már korábban is tettlegességig fajult; a vádlott 2005. június 29-én hátba szúrta apját, ezután életveszélyt okozó testi sértés miatt másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság.

A törvényszék súlyosbító körülményként értékelte a korábbi bűncselekményt és a férfi ittasságát, enyhítő körülményként vette számba a többi között a sértett hosszú ideig folytatott “számonkérő magatartását”, és a vádlott túlzott alkoholfogyasztás miatt bekövetkezett szellemi leépülését.

A vádlott védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért az ítélet tudomásul vételére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik