Belföld

Milliárdokkal támogatják a gazdákat

Húszmilliárd forint támogatást igényelhetnek a gazdálkodók Fejér megyében - jelentette be a megyei kormánymegbízott.

Dorkota Lajos hangsúlyozta: ha a huszonötféle jogcímen igényelhető támogatások igénybevételére nem lenne lehetőségük a gazdálkodóknak, többségük csődbe juthatna. A kormánymegbízott tájékoztatása szerint a kérelmeket május 15-ig, kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A kérelmek kitöltéséhez a megyei kormányhivatal 23 fős falugazdász hálózata, továbbá tanácsadók és technikai közreműködők segítségét vehetik igénybe az érintettek, a megyeszékhelyen kívül Polgárdiban, Lajoskomáromban, Enyingen és Cecén is.

Az erős agrárgazdasággal rendelkező térségben a legtöbben a SAPS támogatást igényelhetik, amely összesen több, mint 270 ezer hektár után meghaladhatja a 15 milliárd forintot – mondta el Bögyös Zsolt, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségének vezetője. Hozzátette: ez az összeg további mintegy 4,5 milliárd forinttal egészülhet ki az egységes kérelem során benyújtható egyéb jogcímek alapján igényelhető támogatásokkal.   Az idén a korábbiak mellett öt új jogcímen is kérhetnek támogatást a gazdálkodók. Igényelhetik a különleges rizs támogatást, a bogyósgyümölcsűek elkülönített támogatását, a mezőgazdasági biztosítási díjhoz nyújtott támogatást, a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodás, továbbá az úgynevezett kérődző szerkezetátalakítási támogatást.

A Fejér megyei gazdálkodókat az új jogcímek közül legnagyobb mértékben a kétpilléres kárenyhítési rendszer, valamint a kérődző állomány szerkezetátalakítási programja érinti. Az utóbbi programban azok a húsmarha- és juhtartók vehetnek részt, akik a referencia időszakban állatot tartottak, továbbá vállalják, hogy árbevételük meghatározott részét beruházásokra fordítják, alkalmazottat foglalkoztatnak, vagy saját élőmunkájukat hasznosítják, illetve képzésen vesznek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik