Belföld

Navracsics nem akar államfő lenni

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Fehérvár24-nek elmondta: továbbra is miniszter szeretne maradni.

Egyelőre csak találgatások láttak napvilágot, hiszen a Fidesz-KDNP képviselői április 16-án tudják meg hivatalosan, hogy kit vagy kiket javasol Orbán Viktor miniszterelnök köztársasági elnöknek.

A lehetséges jelöltek között van Kövér László és Áder János is. Navracsics Tibor néhány napja az Inforádióban azt mondta: elképzelhető, hogy „pártpolitikus, sőt kormánytag” lesz az új köztársasági elnök.

Az igazságügyi miniszter a Fehérvár24-nek úgy nyilatkozott: eddig még senki nem kereste meg azzal, hogy vállalná-e a jelöltséget. Navracsics Tibor úgy fogalmazott: „Miniszter vagyok, jól érzem magam ebben a szerepben.”

Mint arról korábban beszámoltunk, többen Navracsics Tibort tartanák a legjobb államfőjelöltnek. Az őt támogatók szerint a miniszter személyét bel- és külföldön egyaránt elfogadják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik