Belföld

Már bútorozott az Emlékpont T-lakása!

Akár több nappalit megtöltenének azok a hatvanas évekből származó bútorok és használati tárgyak, melyeket az Emlékpont Múzeum részére ajánlottak fel a hódmezővásárhelyiek.

Az Emlékpont egyedi tematikájú és megoldásokat tartalmazó tárlata az 1960-as évek vásárhelyi művészetét egy különleges szemszögből, állambiztonsági jelentéseken keresztül tárja a látogatók elé – mondta el a Szeged24-nek Elek András, a múzeum sajtóreferense.

Hódmezővásárhely művész- és tágabban értelmezett kulturális életéről lényegesen több állambiztonsági anyag maradt fenn, mint más települések esetében. A kiállítás elsőként mutatja be Magyarországon egy vidéki város útkereső értelmiségeinek-, művészeinek, és azok szellemi műhelyeinek tevékenységét, méghozzá az állambiztonsági szolgálatok szemüvegén keresztül. A kiállítás megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A kiállításon a „megfigyelők” munkamódszerét egy ún. Találkozási, rövidítve T-lakásban ismerhetik meg a látogatók. A T-lakásokat a BM. III/III. Főcsoport-főnökség azzal a céllal alakította ki országszerte, hogy ott a helyi kirendeltségeiken dolgozó tartótisztek nyugodt körülmények közepette számoltathassák be ügynökeiket. Ezeknek a fedett lakásoknak a legtöbb esetben civil tulajdonosa volt, aki – ideológiai elkötelezettségből és/vagy anyagi ellenszolgáltatás fejében – átadta ingatlanját az állambiztonsági szervek részére, hogy a találkozókat ott tarthassák meg.

Nem maradt fenn, illetve nem került elő eddig olyan dokumentum, amiből kiderülne, hogy mennyi T-lakás volt Hódmezővásárhelyen, néhánynak a fedőneve azonban a tartótiszti megjegyzéseknek köszönhetően fennmaradt, mint például a „Tiszavirág“, vagy a „Rózsa“. Pontos helyeiket ezeknek sem lehet megállapítani, csak belvárosi helyzetükre utaló tartótiszti megjegyzések alapján tájolhatjuk be őket hozzávetőlegesen. Az Emlékpont egy ilyen titkos belügyi lakás kialakításához keresett korabeli bútorokat és berendezési tárgyakat, és felhívás oly sikeres volt, hogy egy komplett nappali szobabelsőt megtöltenek a felajánlott relikviák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik