Belföld

Schmitt felszólal a Parlamentben

A parlament hétfő délután egykor keződő ülésén felszólal Schmitt Pál köztárssasági elnök - tudta meg az Index.

A Házszabály 45. § (2) bekezdése szerint az államfő bármikor felszólalhat az országgyűlésben. Schmitt Pál ügyéről ma tárgyalt a Fidesz-frakció is, de azon a köztársasági elnök nem volt jelen – írta az Index.

Schmitt Pál péntkeken egy tévéinterjúban beszélt kisdoktori címének megvonásáról és az ellene indított támadásokról. Ott azt mondta: küzdeni fog az igazáért és a becsületéért, mert meggyőződése, hogy a kisdoktori értekezése a Testnevelési Egyetem 1992-ben érvényes szabályzatának megfelelt. Bejelentette, hogy bizonyítani akar, ezért 70 évesen egy mai szabályok szerinti PhD-értekezést is ír a sport és a környezetvédelem kapcsolatáról.

Egy vasárnapi rádióinterjúban azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta volna vissza. Bár korábban jelezte, hogy nem indít pert, a rádióinterjúban azt mondta: talán egy ügyvéd utánamegy, hogy milyen alapon hagyta ki a Semmelweis Egyetem szenátusa a döntés előtt a Magyar Akkreditációs Bizottságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik