Belföld

Trócsányi: felértékelődik a társadalmi diplomácia

Erről a szegedi politológia és nemzetközi tanulmányok képzés indulásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencián beszélt.

Az utóbbi hetekben érzékelhető, hogy az unió intézményei, például az Európai Bizottság is jogi szakvéleményként kívánják használni a Velencei Bizottság véleményét – mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, a testület egyik magyar tagja.

A tagállamok által delegált független szakemberekből álló, évente négyszer ülésező testület saját kezdeményezésre tanulmányokat készíthet, az ET intézményei, vagy a strasbourgi szervezet egyik tagállamának felkérésére véleményt fogalmazhat meg arról, hogy egy-egy jogszabály megfelel-e az európai, illetve a nemzetközi normáknak – közölte a Szegedi Tudományegyetem politológia szakját is vezető szakember.

Emlékeztetett, hogy a magyar kormány először 1995-ben, az alkotmánykoncepció elkészítésekor kérte ki a bizottság álláspontját. Az utóbbi időben pedig több alkalommal is foglalkozott a testület Magyarországgal, az alaptörvénnyel összefüggő egyes kérdésekkel, a bírósági törvénnyel, valamint a vallásszabadságról alkotott jogszabállyal, további négy-öt vélemény elkészítése pedig jelenleg is folyamatban van.

Trócsányi László, Magyarország párizsi nagykövete, az SZTE Európa-tanulmányok Központ igazgatója, a Velencei Bizottság Magyarországot képviselő másik, (pót)tagja előadásában elmondta, az utóbbi időszakban az információs és kommunikációs forradalom következtében egyre felértékelődik a társadalmi diplomácia, a nem kormányzati szervezetek és a média szerepe.

A civil diplomácia részesei lehetnek az egyetemek is, amelyek bár nem hivatalos állami szervek, széles körű nemzetközi oktatási kapcsolataik révén fontos szerepet tölthetnek be – közölte a professzor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik