Belföld

Orbán Schmittre bízza a döntést

A miniszterelnök tiszteletben tartja a köztársasági elnök sérthetetlenségét. Orbán Viktor szerint csak az államfő dönthet. Szijjártó nyugalomra int mindenkit.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjújában a Schmitt Pál esetleges lemondásával kapcsolatos kérdésre kifejtette, az elnök helyzetét az Alkotmány egyértelműen rendezi: az államfő személye sérthetetlen. „A magam részéről tiszteletben tartom ezt a szabályt. Senki más nem dönthet.” A miniszterelnök egyébként az ügyről szűkszavúan fogalmazott, hamar áttért a kecskeméti Mercedes-gyár megnyitására.

Gyáva országnak nincs barátja

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz épp 24 éves, Orbán Viktor azt mondta, jelenleg nem a Fidesz sorsa, hanem az országé foglalkoztatja őket. Mint fogalmazott, ami most zajlik, “teadélután” ahhoz képest, amit 1989-ben átéltek. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi uniós kötelezettségszegési eljárások időszakában Magyarországnak szüksége van-e barátokra, Orbán Viktor úgy fogalmazott, csak azoknak az országoknak segítenek, akik magukon is segítenek. “Gyáva országnak nincsenek barátai” – mondta.

Szijjártó higgadtságot kér

A miniszterelnök szóvivője a TV2 Mokka című műsorában nyugalomra, türelemre és higgadtságra kért mindenkit az államfő visszavont kisdoktori címe ügyében. Szijjártó Péter közölte: az alaptörvény azon passzusához tartja magát, amely szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen.

“Majd nyilvánvalóan mindenki el fogja olvasni a csütörtöki döntést teljes egészében, az indoklást is. Lehet, hogy akkor majd más álláspontot fog elfoglalni, mint foglal el most” – mondta. Az Orbán Viktor miniszterelnök és az államfő közötti csütörtök esti állítólagos telefonbeszélgetésről szóló hírekre a szóvivő úgy reagált: a kormányfő és a köztársasági elnök rendszeresen konzultál. Szijjártó Péter azt nem tudta megmondani, hogy valóban beszélt-e telefonon a két vezető csütörtök este, és ha igen, miről egyeztettek. Arra, hogy Schmitt Pál az elnöki eskütételekor azt mondta, a legjobb hite és tudása szerint becsülettel kíván helytállni, a miniszterelnök szóvivője kijelentette: az államfő ezen mondata “egy nagyon helyénvaló, becsülendő és becsületes mondás”, és elnökként eddig ennek tökéletesen megfelelve végezte a feladatát.

Tarlós: az országnak okozott igazi kárt

A főpolgármester szerint nem az államfőnek, hanem az országnak okozott igazi kárt az, aki kirobbantotta a plágiumügyet.  „Az, aki huszonvalahány év után vette a fáradtságot, és Isten tudja meddig járt azután, hogy Schmitt Pálnak kárt okozzon, az jobb ha arra is gondol, hogy az országnak több kárt okozott, mint Schmitt Pálnak” – jelentette ki Tarlós István az m1 Ma Reggel című műsorában pénteken.

A főpolgármester elmondta: nem hivatott állást foglalni abban a kérdésben, hogy Schmitt Pálnak le kellene-e mondania visszavont kisdoktori címe miatt. Ez egy végtelenül kényelmetlen helyzet – fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: nem érez indíttatást arra, hogy megmondja, kinek mikor kell vagy nem kell lemondani.

Schmitt Pál szinte eltávolíthatatlan

Az államfő megbízatása idő előtt csak halálával, lemondásával és akkor szűnik meg, ha beteg vagy a parlament kétharmados többsége megállapítja, hogy tisztségével összeférhetetlen a tevékenysége. Az államfő jogállásával kapcsolatos legfontosabb szabályokat az Alaptörvény és a köztársasági elnök jogállásáról szóló (2011. évi CX) törvény tartalmazza. Utóbbi kimondja, hogy a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról, de lemondása „érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges. Az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg”.

A Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtök este döntött arról, hogy visszavonja Schmitt Pál 1992-ben megszerzett kisdoktori címét. Részleteket itt olvashat!

A SOTE szenátusának döntése, Schmitt Pál doktori címének visszavonása a világsajtót is bejárta. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint Schmitt Pál péntekre hirdetett programjai elmaradnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik