Belföld

Miből él a magyar? Győrben van, aki fillérekből

2012-ben 93 ezer forintra nőtt a kötelező kereset összege. Ez viszont bruttó adat, a valóságban valamivel több mint 60 ezer forint körüli nettó bért jelent csak. De mire elég a pár tízezer?

Örülhetünk, januárban nőtt a minimálbér! De az sajnos sokak figyelmét elkerüli, hogy ezzel együtt a mindennapi élelmiszerszükségletre szánt kiadások, sőt a rezsiköltségek árai is az egekbe szöktek. Elég, ha csak a 60 forintos tojásárakra gondolunk, amit néhány héttel ezelőtt – kis szerencsével őstermelőtől – 30 forintért is beszerezhettünk.

Győrben is sokan élnek a létminimumon

Győrben is küzdenek az alsó bérhatárral, ebből a pár tízezer forintos keresetből nehéz fenntartani a háztartást. Egy 50 év körüli győri férfi a Győr24-nek elmondta, hogy ha a lányuk nem segítené őket, nem tudnák feleségével miből fedezni költségeiket. „Igaz, hogy csak egy műszakban dolgozom, és 50 évesen, betanított munkásként nincs sok lehetőségem, mégis szomorú, hogy 8 órás fizikai munka után csak minimálbért kapok. Ez éppen a rezsikiadásainkat fedezi, ami a gáz, a villany és a vízszámlával együtt megközelíti az 50 ezer forintot. Feleségem a rokkantosítását várja, a kezelőorvosai szerint, ha újra munkába állna, akkor le is bénulhatna. De örülhetek, hogy nekem legalább van munkám, éppen ezért nem szerettem volna névvel nyilatkozni, mert a mai világban sosem lehet tudni, hogy a munkás miért borítékolhatja egyik napról a másikra felmondását” – mondta a középkorú győri lakos portálunknak.

Csekk vagy vacsora?

Kis számolgatással valóban beigazolódik riportalanyuk problémája: a minimálbér éppen csak a sárga csekkeken feltüntetett kötelezettségeket fedezi, és akkor még az érintett nem evett semmit…Vagyis marad a kérdés: csekk vagy vacsora?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik