Belföld

Szegeden történt az ország első legális otthonszülése

Egy hódmezővásárhelyi bába segítette világra azt a kisfiút, aki Magyarországon elsőként legálisan szült otthon az édesanyja.

Hatalmas viták és hosszas egyeztetések kísérték azt az utat, amelynek végén március 19-én megszülethetett az első olyan baba, akit legálisan segítettek a világra kórházon kívül. Tavaly márciusban fogadta el a kormány az otthonszülés legalizálására vonatkozó rendeletet, egy évvel később pedig elsőként egy vásárhelyi egészségügyi szolgáltatónak adták ki az erre a tevékenységre vonatkozó működési engedélyt.

A szegedi asszony egy felfújható medencében szülte meg kisfiát mindenféle érzéstelenítés nélkül, nappalijukban. Filipposz 3500 grammal és 50 centivel, teljesen egészségesen jött a világra. A szülésen részt vett Magdi férje, Purosz Alexandrosz is.

Az édesanya hangsúlyozta: nem ragaszkodott elvakultan az otthoni szüléshez, pusztán arról volt szó, hogy ha minden problémamentesen zajlik, szerette volna így világra hozni negyedik gyermekét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik