Belföld

Az idősebb mellrákos nőknél nagyobb a visszaesés veszélye

Az emlőrákban idősebb korban megbetegedő nőknél nagyobb a kockázata annak holland kutatások szerint, hogy a műtét és az azt követő kemo- vagy antihormonális terápia után visszaesnek.

A Bécsben zajló nagyszabású mellrák-konferencián elhangzott: az adatok alapján mindez azzal lehet összefüggésben, hogy az idősebb nőknél rendszerint kevésbé intenzíven alkalmazzák a kemoterápiát. A Williem van de Water vezette tudósok hosszú ideig tartottak megfigyelés alatt gyógyszerkutatásban részt vevő nőket.

A betegeket három csoportra osztották, azokra, akik 65 éves koruk előtt, azokra, akik 65 és 74 éves koruk között, illetve azokra, akik 75 év felett betegedtek meg emlőrákban. A vizsgálatban összesen mintegy 4400 olyan nő vett részt, akinél melldaganatot észleltek. Az első csoportba tartozó páciensek 94 százaléka részesült sugárkezelésben az operációt követően, a másodikba tartozók közül 92 százalék, míg a harmadik tagjainak 88 százaléka. Ennél jóval nagyobb eltérés mutatkozott abban, hogy milyen arányban részesültek a betegek kemoterápiában is. A legfiatalabb csoportban 51 százalék kapott ilyen kezelést, a 65 és 74 évesek közül 23 százalék, míg a legidősebb résztvevők közül már csak öt százalék. Az eredmények azt mutatták, hogy a 75 év feletti nőknél 34 százalékkal nagyobb eséllyel újult ki öt éven belül a betegség és 41 százalékkal nagyobb volt az áttétek képződésének kockázata.

Az áttétek kialakulása különösen nagy gondot jelent, és ez okozza a legnagyobb arányban a melldaganat utáni halálozást. A másik két korcsoportnál nem mutatkozott különbség. A tudósok mindezek alapján úgy vélik, hogy az idősebb mellrákos betegeknél is alkalmazni kellene – páciensek szükségleteihez szabva – a kemoterápiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik