Belföld

Andrew V. Schally szoros együttműködést remél a magyar kutatókkal

A Nobel-díjas Andrew V. Schally a Miami Egyetem Miller Orvosi Iskolájában lévő laboratóriumában azt kutatja, hogy a hormonális hatások miként használhatók fel a rák terápiájában.

A lengyel származású amerikai tudósnak a Szegedi Tudományegyetem három éve adományozott díszdoktori címet, az elismerést ünnepélyes keretek között pénteken adta át Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora a Szent-Györgyi Konferencián Szegeden.

A Nobel-díjas endokrinológus köszönőbeszédében emlékeztetett arra, hogy évtizedek óta szoros együttműködést tart fenn magyar kutatókkal, külön kiemelte a szegedi Telegdy Gyula akadémikust, akivel három évtizede folynak közös kutatásai, a szintén szegedi Kahán Zsuzsannát és a debreceni Halmos Gábort.

A családom eredetileg az Osztrák-Magyar Monarchia területéről származik, így családi kapcsolataim fűznek ide, szeretem a magyar ételeket. Eleven a kapcsolatom a magyar kutatókkal is, hatvannál több magyar dolgozott a New Orleans-i laboratóriumomban, sokan átjöttek velem Miamiba is” – mondta el újságíróknak a tudós. “Már eddig is végeztünk közös kutatásokat magyarországi kutatókkal, például Telegdy professzorral az idegrendszer kutatása területén, remélhetően ezek tovább folytatódnak más területeken is” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik