Belföld

Pálinkás: „Közös jövőnkről van szó”

Megéri befektetni az oktatásba és a kultúrába – mondta nyitóbeszédében az MTA elnöke a Nobel-díjasok konferenciáján.

„75 éve nem kis dolog történhetett Magyarországon és Szegeden, ha ez ma is megszólítja a Nobel-díjasokat” – vélte megnyitóbeszédében a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Szegeden, a Szent-Györgyi Albert emlékének szentelt tanácskozáson. Pálinkás József ugyanakkor úgy folytatta: “A megemlékezés csak az egyik jelképes motívum a tudománytörténeti jelentőségű négy napos konferencián, mert ezen jelenünkről és közös jövőnkről van szó.”

Az akadémiai elnök úgy vélte: a tanácskozás jó alkalom a 75 éve Nobel-díjat kapott Szent-Györgyi Albert hitvallásának folytatására is. A magyar tudós munkásságáról szólva Pálinkás József kiemelte, hogy Szent-Györgyi Albert bár sok országban megfordult, tudását itthon kamatoztatta.

Az akadémiai elnök szerint ez azt mutatja, hogy a „legnehezebb időkben is megéri befektetni az oktatásba és a kultúrába.” Pálinkás József azt is hangsúlyozta: Szent-Györgyi Albert még csak negyvennégy éves volt, amikor a Nobel-díjat megkapta a C-vitamin jelentőségének felfedezéséért, és életművének jelentős része – például a rákkutatásban – még csak ezután következett. Az MTA elnöke úgy vélte: a magyar tudósnak nem csupán tevékenysége, egyénisége is példaértékű, amely irányt mutat a jövőre nézve.

 

A Szegedi Tudományegyetem rektora nyitóbeszédében azt hangsúlyozta: az egyetem nem csupán oktat, kutatóegyetem is, amelytől „elvárás” a minél több publikáció és az, hogy nemzetközi kapcsolatokra épüljön. Dr. Szabó Gábor szerint a mostani tanácskozás a csaknem ezer élvonalbeli tudóssal és a Nobel-díjasokkal is bizonyítja a szegedi egyetem színvonalasságát. A rektor azt is elmondta: nagyra értékelik, hogy az egyébként „nagyon elfoglalt” Nobel-díjasok elfogadták az egyetem meghívását.

Dr. Vécsey László, az orvoskar dékánja és a konferencia idegtudományokkal foglalkozó szekciójának vezetője azt hangsúlyozta: a tanácskozáson jelen lévő tudósok között számos Nobel-díj várományos is van. A dékán szerint csak a saját szakterületén vannak hárman is, akik esélyesek az elismerésre.

A megnyitóra több száz hazai és külföldi tudós, újságíró és érdeklődő volt kíváncsi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik