Belföld

Kreatív vállalkozóknak indul klub Újvárosban

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara segíti így információkkal, kapcsolatokkal a kreativitást zászlajukra tűző vállalkozásokat.

A tervekről és célokról Szabó István, az Ecotech üzletfejlesztési menedzsere nyilatkozott a DO – nak. A menedzser elmondta: a Kreatív Vállalkozók Klubja azzal a céllal jött létre, hogy olyan inspiráló közeget teremtsen, amely segíti a vállalkozókat új ötletek valóra váltásában. Az ötletek kitalálásától a megvalósításáig segítik a kreatív vállalkozókat, annak érdekében, hogy az egyre élesebb piaci versenyben tartós és mérhető sikereket érjenek el.

A klubot a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK), valamint az Ecotech Közép-Európai Technológiai és Innovációs Nonprofit Közhasznú Zrt. együttműködésben hozza létre.

Az alakuló ülés március 29-én lesz a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra székházában (Latinovits Z. u. 10.), délután három órától. Az alakuló ülés első részében a klub céljairól, működési formájáról, a foglalkozások jellegéről, tervezett tartalmáról kaphatnak majd bővebb tájékoztatót az érdeklődők.

Az előzetes tervek szerint havonta lesznek a klubfoglalkozások. A sorozat keretében meghívott előadók, feltalálók, újítók, kutatók, vállalkozások képviselői számolnak majd be eredményeikről, még megvalósítás előtt álló ötleteikről.
A szervezők minden elkötelezett érdeklődőt várnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik