Belföld

Pazarlásszámlálót indítottak Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció "pazarlásszámítót" indított a neten. Ezzel mérik, hogy szerintük mennyi pénzt pazarolt el eddig az Orbán-kormány.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány több mint ezermilliárd forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből a kormányváltás óta. Varju László pártigazgató szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a DK a fizess.demokratikuskoalicio.hu weboldalon “pazarlásszámítót” indított, ahol az általuk feleslegesnek, pazarlónak ítélt, illetve a szerintük a Fideszhez közeli üzleti köröket segítő kiadásokat veszik sorra.

A számláló jelenleg 1067 milliárd forintot mutat. A legnagyobb tétel, hozzávetőleg ötszázmilliárd forint az orosz tulajdonú Mol-részvények elmúlt évi visszavásárlása a listán, míg kétszázmilliárd forint azoknak a közbeszerzési pályázatoknak az értéke, amelyeket az utóbbi két évben a Közgép Zrt. építőipari vállalat nyert el. A céget a honlapon a Fidesz gazdasági hátországának központi vállalataként említik.

Ugyancsak szerepel az összesítésben a többi között a debreceni stadion felépítésére elkülönített 12 milliárd forint, a Századvég-csoporttal kötött több kormányzati szerződés, a Rába-részvények állami megvásárlása, valamint a Terrorelhárítási Központ és a Budapesti Közlekedési Központ fenntartása.

Varju László azt mondta: a lista azt bizonyítja, hogy a Fidesz felelőtlenül bánik a közpénzekkel. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kormánypárt gazdasági holdudvaráról egyre több újságcikk jelenik meg – a DK összegzése is ezek alapján készült -, és ezekben korábban “leírhatatlan” nevek szerepelnek és a riválisok üzleti vitái is teret kapnak. Megemlítette például azt a hvg.hu-n megjelent írást, amely szerint egy csődközeli helyzetbe került élelmiszeripari cég, a gyulai és csabai kolbászt is gyártó húskombinát miatt különbözhetett össze Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik