Belföld

Önálló bűncselekmény lenne az orvvadászat

A büntető törvénykönyv módosításával (Btk.) az orvvadászat már önálló bűncselekményi kategória lenne, így alapesetben akár három év börtönbüntetés is kiszabható lesz.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVK) elnöke tavaly szeptemberben beszélt arról, hogy a Btk. módosításával szabadságvesztéssel büntetik majd az orvvadászatot. Sajtóhírek szerint a Btk.-t ennek kapcsán most tavasszal szigoríthatja az Országgyűlés.

Az OMVK kezdeményezte módosítás szerint a néhány tízezer forintos szabálysértési bírság helyett bűncselekményként kezelnék az orvvadászatot, így ez a cselekmény alapesetben 2 év börtönnel is sújtható lenne, minősített esetben – bűnszervezetben vagy jelentős értékre elkövetve – pedig akár 3 évvel.

Az orvvadászat nevesítése mellett hivatalos személynek minősítenék a hivatásos vadászokat és az erdészeket, akik így erősebb büntetőjogi védelmet élvezhetnének.

Most csak szabálysértés

A tiltott vadászatot és halászatot a hatályos törvények szabálysértésként szankcionálják, de lopás, illetve állatkínzás miatt akár börtönbüntetésre is ítélhetik az elkövetőket.

A hatályos Btk. alapján jelenleg állatkínzás vétsége miatt ítélhetik el azt, aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, ezért két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Különös szenvedés

Az viszont, aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik, és a bűncselekményt olyan módon követi el, hogy az az állatnak különös szenvedést okoz, az három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

A tapasztalatok alapján az orvvadászat elkövetése mellett a gyanúsítottak ellen lopás, és ha az elkövetéshez illegálisan fegyvert is használnak, fegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is eljárást indíthatnak.

Tragikus apropó

Múlt péntek délelőtt, Szigetvár közelében, Magyarlukafa és Vásárosbérc között lőttek rá két férfira. Egyikük azonnal meghalt, míg társa – aki egy vadász volt – súlyosan megsérült, ám ahhoz még volt ereje, hogy segítséget hívjon.

Rövid idő alatt kiderült, nem balesetről van szó, egy orvvadász támadt rájuk, miután lebukott, hogy illetéktelenül vadászik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik