Belföld

Lemondott Bozsik Yvette

Még meg sem kezdte igazgatói tevékenységét, máris kihátrálna Bozsik Yvette a Trafó vezetéséből – tudta meg a Magyar Narancs

Levélben ajánlotta fel lemondását Tarlós Istvánnak Bozsik Yvette, a Trafó január közepén kinevezett igazgatója, akinek megbízatása július 1-jétől lépne életbe. A Fővárosi Önkormányzat megerősítette a narancs.hu értesülését, és mint fogalmaztak, “a városvezetés foglalkozik az üggyel”.

Arról, hogy a városvezetés hozzájárul-e Bozsik távozásához, és ha igen, akkor ki kapja a Trafót, az önkormányzat egyelőre nem nyilatkozott. A koreográfus-rendezőt kinevezése kapcsán számos kritika érte.


Fotó: MTI / Győri Károly

Mint a Hir24 január 18-án megírta, a Trafó-pályázat bírálóbizottsági jegyzőkönyvének véglegesítését meg sem várva hirdette ki a főváros az ügyvezető igazgatói pályázat nyertesét. Egy öttagú bizottság döntött. Mint írtuk, a jelenlegi igazgató, Szabó György és Bozsik Yvette adott be pályázatot, s az utóbbi lett a „nyerő”. A Kossuth-díjas táncművész-koreográfus pályázatát a humánerőforrás tárca és a főváros képviselője szavazta meg (előbbi Orbán Györgyi, utóbbit szerettük volna megtudni, de azt a városháza – ígérete ellenére sem árulta el lapunknak). Úgy tudjuk, ők a bírálati eljárás során gyakorlatilag hozzá sem szóltak a vitához. A hivatalok képviselői mellett Kovács Gerzson Péter táncművész szavazata döntött.

A bizottságban a színházi szakmát Mácsai Pál, a zenész szakmát Fekete Gyula képviselte. Ők nagyon határozottan elmondták szakmai véleményüket a két pályázattal kapcsolatban. Ennek lényege, hogy Bozsik Yvette elképzelései elhibázottak, tévesek, megvalósíthatatlanok, esetenként dilettánsak. Ezért a Trafó eddigi vezetője mellett voksoltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik