Belföld

Valami bűzlik az állomáson

„A vágány mellett kérjük vigyázzanak” – de ne csak az érkező vonat, sokkal inkább az omladozó vakolat miatt! A győri állomáson ez a helyzet.

Nincs jó állapotban a győri vasútállomás. Sőt! A patinás Honvéd-liget szomszédságában elhelyezkedő létesítmény állapota fokozatosan romlik. A homlokzat több területen elfáradt és hiányzik, az ablakok, a váró és az aula koszosan fogadja utasait. Nemegyszer vizelet szag árad, de már ürülék és hányás is éktelenkedett az állomáson, utóbbira szerdán is volt példa.

De a peronoknál is van ok az aggodalomra. Az egyes vágánynál például napok óta elkerített terület hívja fel a figyelmet a veszélyre: a fal itt teljesen átázott, a vakolat leomlott. Szerencsére baleset nem történt, de még akár az is lehetett volna, hiszen az említett részen naponta várják az utazók a személyszállító vonatokat.

Hogy mi lehet a megoldás a kényes kérdésre egyelőre nem tudni, vélhetően a MÁV-nak nincs elegendő forrása a felújításra. Persze sok esetben az állomáson várakozók is tehetnek a tisztaságért, hiszen a szemét tőlük érkezik, de az is fontos lenne, ha az érintettek a toaletten végezzék el szükségleteiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik