Belföld

Tavaszi nagytakarítás Szegeden: több stadionnyi szemét

A köztisztaságiak szerint a belvárosban egyre nagyobb gondot okoz a kutyagumi.

Szegeden a tavaszi nagytakarítás során összesen csaknem háromszáz tonna szemetet szed össze a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft – tájékoztatta a Szeged24-et a vállalat vezetője, Makrai László. A nagytakarítást csaknem száz ember végzi, és március ötödikén kezdték és május elsejéig tart. Ennek során a munkások összegyűjtik a parkokban a lombot, seprik a kerti utakat, játszótereket, közutakat, kerékpárutakat, buszmegállókat, a város sétáló utcáját. Emellett tisztítják a szobrokat emléktáblákat, a felszíni csapadékvíz elvezetőket.

A köztéri építmények, berendezések napi tisztítása, napi hét stadion méretű terület gépi seprését jelenti – mondta el Makrai László, aki hozzátette: a takarításra, egész évre huszonhat milliós a környezetgazdálkodási cég kerete, ebből kell takarékoskodni a tavaszi nagytakarításra is.

A kritikus területek, ahol nagyon sok szemét gyűlik össze, a nem önkormányzati kezelésben lévő nagyobb ingatlanok környékén, a külterületeken és a levezető utakon vannak. De ahogy szokták mondani, minden rosszban van valami jó is: az idei nagy hó és hideg miatt kevesebb volt a járókelő a városban, így a szemét szempontjából a közterületek terheltsége kisebb volt. Ez azonban nem érvényes a csikkek szétdobálására, amelyet a cég ügyvezető igazgatója súlyos gondnak tart.

Makrai László hangsúlyozta: a nemdohányzók védelmében életbe lépett új törvény csak fokozta a vendéglátóhelyek, intézmények, bankok, buszmegállók terheltségét. Az igazgató szerint hiába a tiltás, nincs megfelelő ellenőrzés.  Az épületek előtti járdák takarítása a hatályos jogszabályok szerint pedig a tulajdonos kötelessége, ami nemcsak a hóra, hanem a tisztaságra is érvényes, és ezt be kellene tartatni – tette hozzá az ügyvezető igazgató. Szerinte ugyanez kellene, hogy vonatkozzon a belvárosban tömegesen előbukkanó kutyaürülék problémájára is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik