Belföld

Nyolc, hét, hat. öt, négy…

Visszaszámolnak Gyurcsányék. Tudósítás a Parlamentből.

Hat hét, tizenegy óra, huszonkilenc perc, kilenc másodperc, nyolc, hét, hat, öt, négy… Ennyi van még hátra a gyurcsányista Demokratikus Koalíció önálló frakcióalakításáig, legalábbis a párt honlapján látható visszaszámláló szerint. Erről Molnár Csaba parlamenti sajtótájékoztatóján, „alternatív napirend előtti felszólalásán” szerezhettünk tudomást.

A portálönreklám után Molnár áttért fő mondanivalójára: a minapi szlovákiai választások, azon belül is az ott szereplő magyar pártok értékelésére. A frakciótlan frakcióvezető üdvözölte, hogy mandátumokhoz jutott a Bugár Béla vezette Híd-Most, és sajnálkozott afölött, hogy a Magyar Koalíció Pártja nem került a pozsonyi törvényhozásba.

Negyvenkilenc tizenkilenc kontra nullanegyven

Molnár Orbán Viktort ostorozta amiatt, hogy míg kiállt a Magyar Koalíció Pártja mellett, addig Bugárékat igyekezett gátolni. Állítását szintén a perc-másodperc fonálra fűzte fel: az Intézet a Demokratikus Alternatíváért kutatását citálta, mely szerint a közrádió Határok Nélkül című, naponta jelentkező műsorában a szlovák választásokat megelőző egy hónapban a Magyar Koalíció Pártja negyvenegy perc tizenkilenc másodpercet kapott, a Híd viszont mindössze negyven másodpercet.

Molnár szerint az MKP-t és a Híd-Most pártot is „reklámozni kellett volna”. A politikus bejelentette, a Demokratikus Koalíció az összes határon túli magyar erőt támogatja, nem tesz különbséget köztük, sem Szlovákiában, sem a többi szomszédos országban. A mindjárt-frakcióvezető úgy véli, ha Orbán továbbra is csemegézik a kinti magyar formációk között, félő, a legközelebbi választásokon egyetlen magyar párt sem kerül majd be országa törvényhozásába.

A tanulság, Molnár szerint: a szlovákiai magyarokat nem befolyásolták Orbán pártpreferenciái, sőt „kifejezetten káros a Fidesz gyámkodása”.

Szegényre szarva

Molnárt egykori pártja, az MSZP politikusa, Harangozó Tamás váltotta a sajtószobában. A szocialista honatya azt tette szóvá, hogy a katasztrófavédelem közel ezer főt bocsát el, miközben több száz közfoglalkoztatottat kíván felvenni lényegesen kisebb „fizetésért”. Harangozó követeli: ha Bakondi nem a kormány beleegyezésével hajtja végre a „munkaerő-átcsoportosítást”, haladéktalanul váltsák le őt posztjáról, s vegyék vissza állásukba a kirúgottakat. (A sajtótájékoztató után fél órával Harangozó e témában az ülésteremben is felszólalt, s hivatkozott a lapunkban megjelent Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadóval készült interjúra. Konkrétan a következő szakaszt idézte: „Az önkormányzatok szarnak a szegényekre.”)

LMP: nem az ötpártira

Az LMP frakcióvezetője, Jávor Benedek azt jelentette be, hogy pártja nem vesz részt a fideszes Lázár János által hétfőre a párt- és kampányfinanszírozás ügyében összehívott ötpárti egyeztetésen. Jávor cinikusnak minősítette a Fidesz hozzáállását, s emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi ötpártit sem véleménycserére, hanem az aktuális döntés bejelentésére használta Lázár.

Jávor két, nyilvánvalóan teljesíthetetlen feltételt szabott az efféle fórumon való részvételhez: a decemberi házszabálymódosítás visszavonását, valamint az egykulcsos adó kihúzását a kétharmados törvények közül.

Lázár: itt az alkalom

Március 26-án folytatódnak a Fidesz által kezdeményezett ötpárti egyeztetések a választási eljárásról szóló törvényről, a pártok működéséről szóló törvényről, és a kampányfinanszírozásról – jelentette be a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

Lázár János szerint az a cél, hogy júniusig beterjesszenek e három kérdésben egy-egy szabályozási javaslatot. Ezeket leghamarabb szeptemberben fogadhatja el az Országgyűlés.

Hozzátette: ugyan az MSZP és az LMP nem vett részt a mai megbeszélésen, a folytatásban azonban őket is várják. Ha a két ellenzéki párt érdemi egyeztetést akar, akkor itt a lehetőség.

Odabent

Az ülésteremben is zajlik az élet. Nézze meg a jobbikos Vona Gábor felszólalását, és Budai Gyula reakcióját:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik