Belföld

Tizedelés a MÁV-nál

Naponta 414 vonattal kevesebb fog közlekedni. Vasutasok munkája is feleslegessé válhat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban aláírták a menetrend-módosítást, amely szerint április 15-től 10-13 százalékkal csökken a személyvonatok száma – értesült a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke. Kiss László a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: ez azt jelenti, hogy 414 vonattal kevesebb fog közlekedni naponta. A hivatalos bejelentés március végéig várható – írja a hirado.hu


Fotó: MTI / Földi Imre

A fővárosban ugyan nem csökken a járatok száma, de Somogy, Békés, Fejér illetve különösen Komárom-Esztergom megyében jóval kevesebb vonat fog járni. Kiss László azt mondta: a szakszervezetek keresik a módját, hogy fellépjenek a járatritkítás ellen, amely komoly foglalkoztatási gondokat is okozhat.

A Regionális Közlekedési Irodákhoz (RKI) köthető, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM), a MÁV-nak és a Vasúti Pályakapacitás-elosztónak postázott, de különféle internetes oldalakra is kikerült tervezet szerint a mintegy ötven vasúti vonalon látványosan megváltozhat a vonatok közlekedésének rendje: seregnyi vonat tűnhet el egyik-napról a másikra – írta a Népszabadság. A vonatok törlése miatt állítólag legalább 200 mozdonyvezető munkája válhat feleslegessé.

Mint korábban megírtuk, a vasúti ágazatban érintett érdekképviseletek mielőbb tárgyalnának a kormánnyal. A nemzeti fejlesztési minisztertől azt kérték, hívja össze az utoljára 2010-ben ülésezett Vasúti Egyeztető Bizottságot március 13-ra, jövő keddre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik