Belföld

Veszélyben az egyik legjobb gimnázium

A kormányzati elvonások miatt januártól rezsire sincs pénze az ország egyik legjobb gimnáziumának. A Radnóti vezetői kétségbeesett körlevélben kérik a szülőket, öregdiákjaikat, hogy segítsék ki az iskolát a bajból.

„Levelünket az iskola váratlanul kétségbeejtővé vált pénzügyi helyzete szülte. Segítségért fordulunk Önhöz, mivel intézményünk most igazán nagy bajba került”. Így kezdődik a Tomcsányi Péter igazgató és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Vezetősége által aláírt levél.

Az állami költségvetés 2,7 milliárd forintot vont el az iskola fenntartójától, az Eötvös Loránd Tudományegyetemtől (ELTE), ezért idén januártól az egyetem a gimnáziumra terhelte közüzemi díjaik felét, 22 millió forintot. Ez képtelen helyzetbe hozza a neves intézményt, ezért gyorssegélyt várnak többek között azoktól az öregdiákoktól, akik esetleg „helyzetüknél fogva megtehetik, hogy az ország második legeredményesebb tehetséggondozó iskolájának egyszeri, nagyobb összegű támogatást adjanak”.

Az iskolavezetés ezzel a gyorssegéllyel biztosítaná, hogy a diákok ne szakadjanak el a minőségi oktatástól addig sem, amíg a 2013-tól érvényes finanszírozási módok és keretek tisztázódnak.

A hír igaz, tényleg nagy a baj, és tényleg írtunk levelet a szülőknek, öregdiákoknak – erősítette meg lapunknak a hírt Tomcsányi Péter. Hirtelen, januártól 22 millió forintos közüzemi díjat terheltek az iskolára, ami gyakorlatilag a tanárok egyhavi bérének megfelelő nagyságrendű összeg. Ezt képtelenség most tanév közben előteremteni.

A jövőben az új köznevelési törvény és az alakulófélben lévő új Nemzeti Alaptanterv előírásainak megfelelően a jövőben mindenképpen újra kell gondolni az iskola oktatási szerkezetét. Ezzel várhatóan az iskola finanszírozási rendszere is változik, mint az igazgató elmondta, meg kell próbálniuk úgy átgondolni mindezt, hogy a Radnótira jellemző minőségi oktatási elvek ne sérüljenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik