Belföld

Tarlós: megmenekül a BKV

Megkapja az állami garanciát lejáró hiteleihez a fuvarozócég. Hogy ezután mi következik, azt még nem tudni.

Sokak várakozása ellenére a BKV valószínűleg megmenekül – jelentette be sajtótájékoztatóján a főpolgármester. Tarlós István szerint a társaság megkapja az állami garanciát a hamarosan lejáró 40 milliárd forintos kölcsönhöz. Mindez alapvető fontosságú, mert a cégnek hitelező nyolc bank ehhez a feltételhez kötötte a további együttműködést.

A városvezető elmondta: a BKV hosszú távú finanszírozásának részleteiről kedden egyeztet Varga Mihállyal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. A koncepciót a Századvég Gazdaságkutatóval együtt készítették el, a cég Tarlós szerint ingyen dolgozott.

A főpolgármester semmiképp sem hagyná ki a vitából a forrásmegosztás felülvizsgálatát és az iparűzési adó megosztását, mert ezek olyan tételek, amelyek az önkormányzati szférán belül kezelhetőek és sem vállalkozói, sem állami, sem lakossági „fájdalmat” nem okoznak.

Emellett „kezelhető megoldásnak” nevezte a belvárosi behajtási díjat, de részletekbe nem bocsátkozott. A közműadóval kapcsolatos felvetésről mindössze annyit mondott, hogy a fővárosnak vannak nyereséges cégei és van egy veszteséges. Előbbieknek ki kell segíteniük az utóbbit, erről szól a javaslat.

Szerinte ha megállapodás születik a főváros és a kormány között a BKV-ról, akkor a kabinet feloldhatja a múlt év végén zárolt 32 milliárd forintos normatíva összegét is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik