Belföld

Gyurcsányék bulgáriai bizniszéről kérdez a Fidesz

A többi között arra kíváncsi a kormánypárt, felhasználtak-e közpénzt a vállalkozáshoz.

Négy kérdéssel fordult a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferenchez és üzlettársaihoz a Bulgáriában alapított cégükkel kapcsolatban. Selmeczi Gabriella szerint azt szeretnék tudni, hogy folyt-e közpénz a bulgáriai vállalkozásba, el tudnak-e számolni a Cellum-csoporthoz került közpénzekkel, van-e olyan takargatnivalójuk az ügyletben részt vevőknek, amiért nem Magyarországon, hanem Bulgáriában vállalkoznak, illetve alkalmaztak-e offshore technikákat.

A politikus megjegyezte: újra összenőtt, ami összetartozik, a politika után immár a gazdaságban is összeállt a csapat. Ráadásul egy olyan cégben, a Cellum-csoportban, amelyet kormányzásuk alatt tőkésítettek fel 720 millió forint közpénzzel.

A Heti Válasz számolt be arról, hogy Bulgáriában közös cégbe fogott Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, Kóka János, az SZDSZ egykori elnöke, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter.

Az összeállítás szerint Gyurcsány Ferenc és Kóka János 2011 novemberében Cellum Bulgaria AD néven alapította a közös céget.A részvénytársaság öttagú igazgatóságának két magyar tagja van: Kóka János és a szófiai születésű Dobrev Klára.

Az írás a Kóka-Gyurcsány-üzlet “állami előjátékaként” említi, hogy a mobilparkolást, a mobil-autópályamatricát és a mobillottót kifejlesztő Cellum-csoport 2005 és 2008 között 720 millió forintnyi uniós és magyar közpénzt nyert el kormányzati pályázatokon – például egy saját “Szilícium-völgy” kialakítására Siófokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik