Belföld

30 perc alatt Szegedről Vásárhelyre

Készül a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tramtrain, vagyis az integrált villamos- és nagyvasúti rendszer megvalósíthatósági tanulmánya.

A járművek a vásárhelyi Népkerttől indulnának, ahonnan átszállás nélkül lehetne eljutni a szegedi Nagyállomásig. Belvárostól belvárosig elvileg 30 perc lenne az út. Ilyen típusú közlekedési eszköz még nincs Magyarországon.

A villamossal kombinált vasút, vagyis a tramtrain létrehozására Hódmezővásárhely 2009-ben nyújtott be pályázatot, Szegeddel pedig egy éve kötöttek együttműködési megállapodást ebben az ügyben. Nyárra kell elkészülnie a részletes megvalósíthatósági tanulmánynak 164,5 millió forintból.

A két megyei jogú város között naponta 4500 ember ingázik. A tramtrainnel átszállás nélkül 30 perc alatt lehet eljutni belvárostól belvárosig. Hódmezővásárhelyen is lennének villamossínek, és több megállót terveznek. Ebben a városban még nincs kötöttpályás tömegközlekedés.

További részletek itt olvashatók

Ajánlott videó

Olvasói sztorik