Belföld

Szombaton adják át a Szegedért Alapítvány díjait

Csirik János programtervező matematikus, egyetemi tanár veheti át a Szegedért Alapítvány fődíját, amelyet szombat este huszonharmadik alkalommal adnak át.

Az alapítvány társadalmi-állampolgári kuratóriuma a Debreczeni Pálról elnevezett elismerését Sófi József, a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány létrehozója, a tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Bernáth Árpád germanista, a szegedi bölcsészkar professor emeritusa, a művészeti kuratórium Gregor József-díját pedig Tóth Pál animációs filmrendező veheti át a gálaműsoron – tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t.
A fődíjas Csirik János Lapis András szobrászművész Szeged Múzsája című kisplasztikáját kapja, a karcsú, kalapos nőalakkal 2006 óta a szegediek nap mint nap találkozhatnak, hiszen köztéri szoborként a Glattfelder Gyula teret díszíti. A szakkuratóriumok díjazottjai a szobrászművész plakettjét vehetik át.
Az idei gála műsorának középpontjában a gitár áll. A közönség hallhatja majd Gerendás Pétert és Pavlovits Dávidot, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara szimfonikus zenekarának előadásában felcsendül majd Vivaldi egy gitárversenye, és fellép a Fivérek együttes is.
A Szegedért Alapítvány ötlete 1988 októberében született, Debreczeni Pálnak, a DOMET Ecsetgyár igazgatójának nevéhez fűződik. Ő lelkesítette vállalatvezető társait, valamint az akkori tanácselnököt, és ennek eredményeképp írták alá az alapítók – a városi tanács és hét gazdálkodó szervezet – 1989. július 4-én a Szegedért Alapítvány létesítő okiratát. A szervezetet azzal a céllal hozták létre, hogy kifejezze elismerését a város hazai és nemzetközi hírnevét gazdagítóknak. Ezenfelül már csaknem két évtizede pályázati támogatásokkal járul hozzá a tudományos kutatásokhoz, művészeti tevékenységekhez, tanulmányutakhoz, kongresszusok szervezéséhez, a városhoz kötődő kiadványok megjelentetéséhez és más, értékeket hordozó kezdeményezések megvalósításához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik