Belföld

Szabadult a börtönből Stohl András

Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el.

Az ismert színész, televíziós műsorvezető szabadulását több mint öt órán át több tévéstáb, fotós és újságíró várta a négy kijárattal is rendelkező Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületének valamennyi kapujánál a fagypont alatti hőmérsékletben.
A büntetése felének letöltése után feltételesen szabaduló Stohl András a fegyintézet főkapuján távozott, az őt váró újságíróknak nem nyilatkozott, mindössze annyit mondott: “hadd menjek haza, köszönöm”. A hátizsákját cipelő színész ezt követően beült a felesége által vezetett személyautóba, majd elhajtottak.
Stohl Andrást azért ítélte el a bíróság, mert 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök, még aznap, otthonából előállították, és vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. Mint kiderült, nemcsak alkoholt, hanem kokaint is fogyasztott a baleset előtt.
A színészt mindezért a Budakörnyéki Bíróság 2011. március 31-én első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre pedig a közügyek gyakorlásától. A Pest Megyei Bíróság másodfokon, szeptember 6-án jogerős ítéletében Stohl Andrást főbüntetését tíz hónap börtönre mérsékelte, kimondva azt, hogy a büntetés felének letöltése után bocsátható csak feltételesen szabadlábra.
Az elsőfokú ítélettel ellentétben a közügyektől nem tiltották el a vádlottat, helybenhagyták ugyanakkor az öt éves járművezetéstől való eltiltását, valamint 579 ezer forint bűnügyi költség megfizetését.
Stohl András börtönbüntetésének letöltését tavaly október 5-én kezdte meg. A színésznek a budapesti Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben kellett jelentkeznie, majd innen szállították át a Kozma utcai fegyintézetbe, ahol sajtóhírek szerint raktárosként dolgozva töltötte le büntetését, és kedvezménnyel, büntetése felének letöltése után feltételesen szabadult.
A Btk. rendelkezése szerint a bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltet akkor bocsáthatja feltételes szabadságra, ha a büntetés végrehajtása alatt kifogástalan magatartást tanúsított, valamint alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Ugyanakkor a feltételes szabadság tartamára az elítélt pártfogó felügyelet alá helyezhető.
A bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, ha az elítéltet egyéb büntetésre ítélik, vagy ha a magatartási szabályokat megszegi. Ebben az esetben újra börtönbe kel vonulnia, és kitöltenie a hátralévő időt, és a büntetés letöltésébe a feltételes szabadságon eltöltött idő nem számít be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik