Belföld

Egyelőre nem nyúlna Tarlós a vízműszerződéshez

Tarlós István főpolgármester szerint a legkívánatosabb megoldás, hogy sikerüljön megegyezni a Fővárosi Vízművek befektetőivel; amennyiben mégis fel kell mondani a szerződést, azt a kormánnyal egyezteti a főváros.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen határozott arról, hogy felmondhatja a Fővárosi Vízművek külföldi befektetőivel kötött szerződést Tarlós István. A városvezető az m1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön azt mondta: nem olyan egyszerű ez a kérdés, hiszen egy nagy ország nagybefektetőjéről van szó, amellyel 1997-ben kötött a város „egy egyébként általunk megkérdőjelezhető szerződést”.

A főpolgármester leszögezte: a legnagyobb baj az, hogy a főváros vizsgálódó munkatársai és a szakhatóságok szerint úgy néz ki, ezt a szerződést a befektető elég komolyan meg is sértette, tehát a szerződés értelmében elvileg fennáll a felmondás lehetősége. „

Mi azonban nem szeretnénk semmilyen külpolitikai bonyodalmat okozni, tehát a kormány illetékes szegmensének egyeztetésével teszünk csak határozott lépést” -– mondta Tarlós István, jelezve, hogy előző nap semmilyen végleges döntés nem született. Arra hatalmazták fel a főpolgármestert, hogy ha a körülmények úgy alakulnak, akkor jogában legyen felmondani a szerződést.

Kitért arra is, hogy ezt a kormánnyal való egyeztetés nélkül nem teszi meg, s az egyeztetések a befektetővel is tovább folynak. A legkívánatosabb megoldás az, hogy sikerüljön megegyezni; ha ez semmiképp nem sikerül, akkor jöhet számba a felmondás -– jelentette ki a főpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik