Belföld

Az LMP feljelenti az MVM-et

Az LMP bűncselekményt sejt az MVM körül. Tisztán akarnak látni.

A Magyar Villamos Művek és cégcsoportja jogerős bírósági ítéletek ellenére sem hajlandó változtatni azon a gyakorlatán, hogy nem tekinti magát közérdekű adatok kiadására kötelezett szervnek. Emiatt minden egyes adatigényléskor a bírósághoz kell fordulni, amelynek újra és újra meg kell állapítania, hogy az MVM közfeladatot ellátó szerv, az általa kezelt adatok pedig közérdekűek – véli a Lehet Más a Politika.

Az LMP két politikusa, Schiffer András és Jávor Benedek a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak írt feljelentésében közérdekű adattal való visszaélés elkövetése, annak kísérlete, illetve az arra való felbujtás miatt kezdeményezett vizsgálatot. Azt is indítványozták, hogy a nyomozás terjedjen ki az MVM által irányított cégcsoport többi tagjának tevékenységére is, ahol feltehetőleg utasítás vagy egyeztetés alapján szintén megtagadták a közérdekű adatok kiadását.

A feljelentést benyújtók szerint a bűncselekmény abban valósul meg, hogy az MVM cégcsoport tagjai a mindenkire kötelező következetes bírósági joggyakorlatot figyelmen kívül hagyva rendre rosszhiszeműen hamis jogértelmezéssel próbálják a közérdekű adatok megismerését megakadályozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik