Belföld

Négy egyenlő darabban az őrnagy

A Győri Nemzeti Színházban már dobozolnak. Hamarosan pedig élesben is megérkezik Tótékhoz az őrnagy. Március 3-án ugyanis Örkény örök klasszikusa debütál a teátrumba.

Háborúból hegyvidéki nyugalomba érkezik meg Varró őrnagy (Csankó Zoltán) a Tót családhoz, akik a fronton harcoló fiúk miatt örömmel fogadják a parancsnokot. Csakhogy az idill gyorsan elszáll, hiszen a frontszolgálat miatt labilis idegzettel bíró őrnagy, rigolyái miatt teljesen kikészíti a családot. Főként Tót urat (Ungvári István), azaz „Édes jó Lajosomat!” Megindul az örökös stresszelés, és az estétől hajnalig tartó dobozolás. Természetesen az édesanya, Mariska (Varga Mária) és a család legkisebb tagja, Ágika (Huzella Júlia v. Menczel Andrea) élete is fenekestül felfordul, hiszen ők minden erejükkel kiszolgálják őrült vendégüket. Aki ismeri Örkény István II. világháborúban játszódó drámáját (amely a ’60-as években elsőként kisregény formájában született meg), az tudja, hogy az oly sokszor humoros jeleneteket, szomorú fordulatok kísérik, elsőként rögtön a Tót fiú halála, majd a mű végén az őrnagy feldarabolása.

Funtek Frigyes, a Győri Nemzeti Színház rendezője most is különlegeset alkotott, hiszen míg a cselekményt is mesterien álmodta a színpadra, a díszlettel és a színész választással sem fogott mellé. Sőt! A művészek hihetetlen átéléssel bújtak a karakterek bőrébe, mintha Örkény éppen ennek a társulatnak írta volna, a Párizsban Fekete Humor Nagydíjjal is jutalmazott művet. A Kisfaludy Teremben játszott tragikomédia tehát ezúttal is nagyon győri, nagyon eredeti és katartikus lesz, érdemes megnézni!

Bemutató: Március 3. szombat 19:00 – Kisfaludy Terem

A szereposztást ide kattintva megtalálja!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik