Belföld

Orbán nem adta vissza az MDF pénzét

Simor András MNB-elnök havi egyetlen forint fizetésre tart igényt. Így tett előtte Bajnai Gordon is miniszterelnökként. Még korábban Nyers Rezső pártelnök. A minta természetesen Amerikában fogant: amikor 1979-ben Lee Iacocca menedzsert kirúgták a Fordtól, azzal igazolt a Chryslerhez, hogy csupán egy dollárt kér mindaddig, míg nyereségessé nem teszi a céget. Húsz év dumái a magyar fizetőeszközről.

Azt hiszem, havonta egy vagy két forint jelképes fizetést fogok kapni. Nyers Rezső szocialista pártelnök (Népszava, 1990. január 8.)

 

1988-ban tízezer forintot kaptunk az MDF-től, nem tudom, hogy visszaadtuk-e már. De nem hiszem, hogy vissza kellene adnunk, nem hiányzik az onnan. Orbán Viktor Fidesz-politikus (NapTV, 1992. február 12.)


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Amíg volt forintunk, nem kaphattunk dollárt. Most kaphatunk dollárt, de nincs forintunk. Donát Róbert veszprémi tanár (Napló, 1992. július 8.)

 

Minden száz forintból mindössze húsz marad a vállalkozónál, nyolcvan megy az államkasszába. Palotás János MDF-politikus (Délvilág, 1993. április 20.)

 

Tartok attól, ahogy magamat ismerem, hogy az illető urak nem forintban, hanem években kapják majd a végkielégítést. Torgyán József kisgazda politikus (Zalai Hírlap, 1994. május 2.)

 

A jogszabályok ma megengedik, hogy több milliárd forintoknak keljen lába. Ebben az országban csak ezer forintot nem szabad lopni, mert azt retorzió követi. Kuncze Gábor belügyminiszter (Magyar Nemzet, 1995. július 15.)

 

Van mögöttem egy teljesítmény, amelyet úgy hívnak, hogy 900 milliárd forint. Elődeim, híres nemzetközi szaktekintélyek ennek töredékét sem tudták hosszú évek alatt megszerezni. Suchman Tamás privatizácós miniszter (Somogyi Hírlap, 1996. március 12.)


Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc

Ha valaki nyolc órát dolgozik, az ne keressen kevesebbet, mint negyvenezer forint. Orbán Viktor miniszterelnök (Észak-Magyarország, 2000. június 6.)

 

Magyarországon minden /költségvetési/ forint fölhasználásához parlamenti jóváhagyás kell. Vagy előzetes, vagy utólagos. Orbán Viktor miniszterelnök (Magyar Rádió, 2001. április 11.)

 

Nem minden forint látható. Tóth Ilona tatabányai újságírónő (24 Óra, 2002. december 14.)

 

A Magyar Televízió rendszere és infrastruktúrája olyan, hogy egyetlen műsorperc gyártása nélkül évente húszmilliárd forintot emészt fel. Ragáts Imre, az MTV elnöke (Népszabadság, 2003. június 7.)

 

A polgári kormány nem adott semmit, ha valamit küldött, azt csak visszaküldte. Visszaküldte az önök adóforintjait. Orbán Viktor Fidesz-politikus (Békés Megyei Hírlap, 2003. július 7.)

 

A nettó fizetésem 120 ezer forint. Thürmer Gyula munkáspárti politikus (Új Néplap, 2006. március 20.)

 

Én ebben az országban húszmillió forint adót fizetek egy évben, eltartok egy embertelen méretű parlamentet, meg apparátusok sorozatát. Fábry Sándor műsorvezető (Magyar Nemzet Online, 2006. október 29.)


Fotó: Kummer János

Hozzávetőleg tíz kampányforintból kilenc illegális. Majtényi László alkotmányjogász (HVG Online, 2007. február 18.)

 

Miután kiderült, hogy apró hibák vannak a könyvelésben, és hiányosságok, befizettem azt a majd’ húszmillió forintot az állam felé. Sas József színigazgató (Stop.hu, 2008. március 10.)

 

Vajon Bajnai Gordon hogyan fogja felvenni a fizetését, ha az egyforintost már rég kivonták a forgalomból? Pekarek János újságíró (Dunaújvárosi Hírlap, 2009. április 2.)

 

Gordon nem mondta meg, hogy nettó vagy bruttó kéri a havi egy forintot.

Farkasházy Tivadar újságíró (Népszava, 2009. április 4.)

 

Félreérthetetlenül és félremagyarázhatatlanul fogalmazom: egy év, egy kormány, egy forint. Bajnai Gordon miniszterelnök (Magyar Televízió, 2009. április 14.)

 

Öthavonta fogom fölvenni a fizetésemet, mert ötforintos a legkisebb érme ma Magyarországon. Bajnai Gordon miniszterelnök (Népszava, 2009. április 30.)

 

Az adócsalók miatt évente hozzávetőleg ezermilliárd forinttól esik el az államkassza. Sors László, a Vám- és Pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója (Magyar Nemzet, 2010. november 20.)

 

Orbán szerint Orbán se akarjon jogász lenni, hiszen az ő szülei sem tudták volna kifizetni az évi sok százezer forintos tandíjat. Gyurcsány Ferenc szocialista politikus (Facebook.com, 2011. szeptember 19.)


Fotó: Neményi Márton

Forintban sem jó adósnak lenni, de még mindig sokkal biztonságosabb, mint devizában. Orbán Viktor miniszterelnök (Metropol, 2011. szeptember 19.)

 

Miért kellett a forintból fillért csinálni? Farkasházy Tivadar újságíró (RTL Klub, 2011. november 6.)

 

Mára nyilvánvalóan megbukott az egyszeri bevételekre és a forint leértékelésére épülő gazdaságpolitika. Kiszelly Zoltán politológus (FN24.hu, 2011. november 19.)

 

Az egykulcsos adó nem hozta a remélt gazdasági, illetve fogyasztásnövekedést, miközben több százmilliárd forinttól esett el a költségvetés. Zsebők Csaba újságíró (Magyar Hírlap, 2011. december 3.)

 

Ahányszor eddig Kósa Lajos megszólalt, mindig történt valami a forinttal. Föld S. Péter újságíró (Népszabadság Online, 2012. február 12.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik