Belföld

Szeged: a jobboldal kirúgná a polgármesteri hivatal felét?

A Fidesz-KDNP 10 százalékkal csökkentené a hivatal büdzséjét. Botka László a Szeged24-nek úgy nyilatkozott: a jobboldal előterjesztései veszélyeztetik a város működését.

A pénteki közgyűlésre a költségvetéshez két módosító indítvány érkezett. A Fidesz több mint 800 millió forintot csoportosítana át a költségvetésben, melynek jelentős része kerülne a városi cégekhez, valamint 10 százalékkal – mintegy 320 millió forinttal – kurtítaná meg a polgármesteri hivatal büdzséjét. Az MSZP azonban a város tulajdonában lévő cégek költségvetését a 2010-es szintre állítaná vissza, valamint 283 millió forinttal többet juttatna a szegedi iskoláknak.

Több mint egy évvel ezelőtt a városi cégek éléről eltávolították a korábbi vezetőket, majd a Fidesz-KDNP és a Jobbik által támogatott cégvezetőket szavazta meg a jobboldali többségű közgyűlés. A Szeged24-nek többen úgy nyilatkoztak, hogy indokolatlan lenne a városi cégek büdzséjét – mintegy 200 millió forinttal – megemelni, különösen úgy, hogy a közgyűlés a költségvetési koncepcióban a tavalyi számokat engedélyezte. A polgármesteri hivatal működési költségének 10 százalékos csökkentése pedig azt eredményezné, hogy a hivatalokban és az okmányirodán dolgozó 504 munkatárs mintegy felét el kellene bocsátani.

Kohári Nándor fideszes képviselő a szegedma.hu portálnak elmondta, hogy „a polgármesteri hivatal dologi kiadásait összehasonlították Győr, Miskolc, Debrecen költségvetésével, és jól látható, hogy arányait és összegét tekintve is lényegesen nagyobb a kiadása Szegednek”.

Ha pénteken a szegedi közgyűlés megszavazza a Fidesz-KDNP javaslatát, de az megsérti a hatályos törvényeket, abban az esetben nem írom alá ezt a javaslatot” – nyilatkozta a Szeged24-nek Botka László. Szeged szocialista polgármestere szerint félő, hogy a jobboldal előterjesztései veszélyeztetik a város zavartalan működését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik