Belföld

Új államot hoznak létre a kamaszok

Önálló gazdasággal, pénzzel, saját alkotmánnyal alakul meg május 31-én, Tatán a KamaszÁllam. Az államforma ugyan nem tisztázott, de polgárai vállalkozhatnak, dolgozhatnak, és persze bulizhatnak.

A KamaszÁllam egy nagyszabású, országos, közösségformáló gazdasági modelljáték, amely az öt éve működő – a középiskolás tanulmányi kirándulások gyűjtőprogramjaként működő, mindig más helyre szervezett – Kamaszfesztiválból nőtte ki magát.

Az Esély Budapest Alapítvány tatai táborában megalakuló államnak azok a diákok, leginkább osztályközösségek lehetnek a polgárai, akik kitöltik az állampolgári kérelmet (regisztrálnak), valamint befizetik a hatezer forint „illetéket”. Ehhez persze először meg kell győzni az osztályfőnököt, hogy Tata irányába szervezze meg az idei osztálykirándulást, és legalább egy napot tervezzen be május 31-től június 3-ig a táborra. Egyébként állampolgársági kérelmet bárki benyújthat, aki ezzel egyidejűleg hitet tesz a KamaszÁllam alapvető értékei mellett és elfogadja annak Alkotmányát.

A KamaszÁllam a külvilágtól elzárt, önálló gazdaság, egy saját állam. Amikor a táborba belép valaki, onnantól kezdve megszűnik a forint, és csak a tábor saját pénzét, az úgynevezett Ökit használhatja. Az állampolgárok „társadalmi örökségként” 3000 Öki-vel kezdhetik az életüket államban. Ezek után szabadon gazdálkodnak, Öki-vel fizethetnek a vállalkozások által kínált termékekért, szolgáltatásokért.

A tábor területén belül ugyanis mindenkinek joga van megélhetését, szórakozását vállalkozások alapításával, működtetésével biztosítani. És persze arra is joga van, hogy egyáltalán ne foglalkozzon a vállalkozásokkal, csak szórakozzon. Ha kifogy az Ökiből, akkor akár munkát is vállalhat valamely vállalkozásnál, ahol a bérét Ökiben kapja meg. A különböző vállalkozások kereskednek, egyben versengenek is egymással a minél nagyobb profit elérése érdekében.

A KamaszÁllam egy különös gazdasági modelljátékon, az ÖkLand-on alapul, amelyet a Liska Tibor közgazdász által megalkotott társadalmi-gazdasági koncepció alapján F. Liska Tibor dolgozott ki. Ez a modell az egyéni vállalkozás ösztönzését helyezi a középpontba, ugyanakkor biztosítja az egyenlő esélyeket a társadalom polgárai számára. Mint Nagy Anita, a Kamaszfesztivál Szervezőiroda ügyvezetője lapunknak elmondta, napi ezer diákot várnak a fesztiválra, ami – amellett, hogy modellezi a gazdaság, az állam működését, és ezáltal hasznos ismereteket, készségeket nyújt a résztvevőknek – mindenekelőtt egy nagy buli.

Az eddigi Kamaszfesztiválokon olyan „vállalkozások” voltak sikeresek, mint a pályaorientációs programok, vagy amikor például a fodrász és kozmetikus tanulók az esti bulikra elkészítették a résztvevők frizuráját, sminkjét. De jelentkezhetnek diákok sportmérkőzés, kézműves műhely vezetésére, de akár alakíthatnak takarítóbrigádot, mosodát, társkereső irodát, munkaerő-közvetítőt, talált tárgyak irodáját vagy akár kaszinót is. A lehetőségek korlátlanok, nyilván figyelni kell a célcsoportra: a kamaszokra.

A KamaszÁllam az Alkotmányának preambulumában rögzíti az alapvető értékeit: „Becsület és felelősségvállalás önmagunkkal és másokkal szemben! A tehetség, tudás tisztelete, a másság elfogadása! Önállóság! Lehetőségek felismerése, körültekintés, alaposság, gyors döntésképesség, tisztesség, élelmesség, racionalitás! Aktív állampolgárság!” A rendelkező részből többek között kiderül, hogy az KamaszÁllam kifejezetten transzparens. Az alkotmány 7. pontja szerint ugyanis köteles a vagyonával való gazdálkodásáról beszámolnia állampolgárai számára. Az állam demokratikus is, hiszen amellett, hogy fenntartja magának a jogot az alkotmánymódosításra, az állampolgárai is kezdeményezhetik annak megváltoztatását, illetve részt vehetnek továbbfejlesztésében, aktualizálásában.

És mindenekelőtt valóban egy nagy buli: az ország minden részéről érkező diákok jöhetnek itt össze, ismerkedhetnek, szórakozhatnak, tanulhatnak együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik