Belföld

Saját járásokat szeretnének a budapesti polgármesterek

Azt mondják, ez lenne a legkényelmesebb az embereknek. A szaktárca másként gondolja.

Minden fővárosi kerület alkosson önálló járást, minden kerületben alakítsanak ki körzeti kormányhivatalt, kormányablakkal. Ezzel a lakosok a leggyorsabban és legegyszerűbben tudnák intézni hivatalos ügyeiket – véli a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöksége. Ha a szaktárca tervei valósulnak meg, vagyis három-négy kerületből alakulna egy járás, akkor Budapesten átlagosan 250 ezer ember ügyei tartoznának egy központhoz – írják Navracsics Tibor közigazgatási miniszterhez intézett levelükben.

A kerületi vezetők azon az állásponton vannak, hogy a városfejlesztési tervekkel is szorosan összefüggő elsőfokú építéshatósági jogkör, a környezetvédelmi igazgatás, valamint az anyakönyvi igazgatás maradjon önkormányzati hatáskörben.

A kormánypárt frakcióvezetője a napokban elismerte, nagy vitát váltott ki a Fidesz-KDNP Egerben tartott, évadnyitó frakcióülésén a 2013. január 1-jével létrejövő  járások kérdése, a körzethatárok tervezett beosztása. Lázár János egyébként tegnap, sokat sejtetően úgy fogalmazott: “Nem hiszek abban a kormányzati politikában, amely közösségekkel próbál harcolni.”

Országos szinten egyébként 750 javaslat érkezett a szaktárcához az állam legkisebb területi államigazgatási egységeinek kialakításával kapcsolatban. Ezek közül több száz arról szólt, hogy egy adott település melyik járáshoz tartozzon, illetve egy adott járásnak melyik település legyen a székhelye.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium eredetileg február 10-re ígérte a törvényjavaslat benyújtását a parlamentnek, de ezt végül az egyeztetések miatt elhalasztotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik