Belföld

Elfogadta költségvetését GYMS-megye közgyűlése

A külsős bizottsági tagok funkciójának megszűntetésére és az alelnöki struktúra megváltoztatására irányuló ellenzéki javaslatokról azonban nem szavazott a közgyűlés, mivel a többségi Fidesz-KDNP-frakció tagjai leszavazták, hogy egyáltalán napirendre kerüljön.

Az ellenzéki javaslatok szóban hangoztak el, a megyei közgyűlés szervezeti és működési szabályzata szerint azonban írásban kell benyújtani a rendelet módosításra vonatkozó indítványokat – adott magyarázatot az eljárásra Kovács Béla főjegyző.

Az ellenzéki javaslat indoklásául Aller Imre, az MSZP-frakció vezetője kiemelte: “kiürült a megye”, intézményfenntartói feladatai megszűntek, ezért szerinte nincs is szükség a felduzzasztott létszámú bizottságokra. Hasonló okok miatt elég lenne, ha két társadalmi alelnök – s nem egy főállású és egy társadalmi, mint most – segítené az elnök munkáját – tette hozzá.

A költségvetés részeként döntött a testület a képviselők tiszteletdíjának tíz százalékos csökkentéséről. Ezzel összefüggésben Kovács Tamás, az ellenzéki Demokratikus Koalíció képviselője indítványozta, hogy mérsékeljék ugyanilyen arányban a tisztségviselők illetményét is. Szakács Imre, a közgyűlés fideszes elnöke erre úgy reagált, hogy ezt a változtatást a polgármesterek jogállásáról szóló törvény nem teszi lehetővé.

A feladatok terén bekövetkezett jelentős változásokat a tavalyi közel 27 milliárdos és idei 273 millió forintos költségvetés közötti különbség is markánsan jelzi – mutatott rá a közgyűlési elnök. Több oktatási és szociális intézménynek már nem a megye a fenntartója, s állami irányítás mellett működik ez évtől a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház is, amely egymagában 13,5 milliárd forinttal részesült a tavalyi költségvetésből – emlékeztetett Szakács Imre.

Az év első felében az önkormányzatokra, a civil szervezetekre fókuszálnak, a második félévben pedig megindul megyei fejlesztési koncepció kialakítása szakértői csoportok bevonásával – körvonalazta a teendőket az elnök.

A megyei önkormányzat 2012. évi költségvetését innen tudják letölteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik