Belföld

Szocialista javaslatcunami az IMF/EUmegállapodások mellé

Az MSZP szerint mára elkerülhetetlenné vált egy, az ország számára előnyös IMF/EU megállapodás az Orbán-kormány eddigi helytelen gazdaságpolitikája és jogbiztonságot veszélyeztető politikája miatt. A szocialista párt szerint azonban nem csupán egy hitelszerződésre, hanem ahhoz kapcsolódóan négy program kidolgozására is szükség van.

Szekeres Imre, a szocialista párt országgyűlési képviselője, gazdaságpolitikai kabinetvezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a nemzetközi hitelkeretből támogatni kell a legelesettebb térségekben történő munkahelyteremtést, a tömegközlekedés korszerűsítését, így például a MÁV és a BKV ésszerű működésének biztosítását, továbbá Budapest és Észak-Magyarország fejlesztését.

Az ellenzéki politikus kiemelte továbbá, hogy a szocialista képviselők olyan törvényjavaslatokat terjesztettek a parlament elé, amelyek az ország költségvetési és gazdaságpolitikai hitelességét igyekeznek visszaszerezni, mert meggyőződésük szerint csak a befektetők bizalmával és beruházásaival lehet új munkahelyeket teremteni.

Szekeres Imre hét pontban összefoglalt javaslataik közé sorolta a kiszámítható, az Európai Unió jogrendszerébe illeszkedő költségvetési és gazdaságpolitikai szabályok megalkotását, amelyekkel szavai szerint elkerülhető lenne a visszamenőleges törvényalkotás, és hatályba léphetnének az államadósságot csökkentő rendelkezések, valamint újra hatályba léphetne a pótköltségvetés intézménye.

Az MSZP külön előterjesztésben kezdeményezi a bírói függetlenség szervezeti és személyi függetlenségének visszaállítását, emellett javasolják az alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó átmeneti rendelkezések felfüggesztését, illetve módosítását annak érdekében, hogy a másfél évvel ezelőtti állapotra álljon vissza az Alkotmánybíróság hatásköre, a Költségvetési Tanács működési feltételei és a háromoldalú országos érdekegyeztetés – fejtette ki az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője.

Kiemelte: negyedik javaslatukkal azt szeretnék elérni, hogy a magánnyugdíjpénztárakból államosított vagyont csak nyugdíjjellegű kiadásokra lehessen fordítani, míg ötödik kezdeményezésük a válságadók 2013-ig történő kivezetéséről, illetve a bankadó magyar vállalkozások finanszírozásának kedvező átalakításáról szól.

A szocialisták indítványozzák továbbá a munkaadói járulék 3 százalékos csökkentését, az 1 százalékos munkavállalói járulék eltörlését, valamint az áfa visszaállítását 25 százalékra és a társasági adó 19 százalékra emelését. Szekeres Imre mindezen lépéseket azzal magyarázta, hogy meggyőződésük szerint csak így lehet munkahelyeket teremteni, a gazdaságot élénkíteni. Hozzátette: utolsó javaslatként egy igazságosabb és méltányosabb személyi jövedelemadót kezdeményeznek azért, hogy a magasabb jövedelműek többet vállaljanak a közös terhekből és a gyermekek után járó kedvezményeket az alacsonyabb keresetűek is elérhessék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik