Belföld

Navracsics: az erősnek kell mindig belátónak lennie

A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar kormány a legnagyobb jóindulattal viszonyul majd az Európai Tanács médiatörvény módosításához érkező véleményéhez.

Kapcsolódó cikkek

Navracsics Tibor szerint a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére. A miniszterelnök-helyettes vasárnap, az m1 A Lényeg című műsorában nyilatkozva szólt arról is, a magyar kormány a legnagyobb jóindulattal viszonyul majd az Európai Tanács médiatörvény módosításához érkező véleményéhez.

“Az erősnek kell mindig türelmesnek és belátónak lennie, én azt gondolom, hogy ez az év meg fogja hozni ezt is” – fogalmazott a kormányfő helyettese, megjegyezve, hogy ő korábban is önkritikus volt. Bár nem gondolja, hogy az ellenzék mindig teljes figyelmet érdemelt volna, hiszen korábban nekik is sok olyan lépésük volt, amelyek kiváltottak sértődést.

Navracsics Tibor megerősítette, arra tett ígéretet Neelie Kroes európai bizottsági alelnöknek, hogy az Európai Tanácshoz fordulnak a médiatörvény módosításával, a testület ajánlásait pedig figyelembe veszik a jogszabály tavaszi parlamenti ülésszakra tervezett változtatásakor. A médiatörvény módosítását az Alkotmánybíróság – a jogszabály több pontját hatályon kívül helyező – tavalyi döntése indokolja – emlékeztetett a politikus, hangsúlyozva, hogy már elkészítették a szükséges változtatásokat, és reméli, az Európai Tanácsnak nem lesz ezekkel kapcsolatban alapvető kifogása. Hozzátette: Neelie Kroes az Európai Parlament bizottságának február 9-i ülésén liberális politikusként a brüsszeli liberálisok markánsan magyar kormányellenes álláspontjának kívánt megfelelni.

Orbán Viktor országértékelésével összefüggésben hangsúlyozta, úgy gondolja, bárki érezheti magát a középosztályhoz tartozónak jövedelmi szintjétől függetlenül, de szerinte a közalkalmazottak, illetve az alkalmazottak általában mindenféleképpen ide sorolhatók. Kiemelte továbbá, hogy az egykulcsos adóval az a kormány célja, hogy a többet dolgozóknál és a több gyermeket nevelőknél több maradhasson, ennek a szemléletnek a létjogosultságát pedig szerinte a háztartások végtörlesztés révén csökkenő adósságállománya is bizonyítja.

Navracsics Tibor kitért arra is, bár nem volt jelen a Fidesz-KDNP egri frakcióülésén, nem tud arról, hogy Orbán Viktor összeesküvés-elméletről számolt volna be a résztvevőknek.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a tervezett járási rendszerről szólva azt mondta, a kormány célja, hogy minél több településen lehetséges legyen az ügyintézés, vagyis az emberek nem csak a járási központokban intézhetnék majd hivatalos ügyeiket. A törvényjavaslat előkészítésének első egyeztetési fordulójáról beszámolva megjegyezte, a települések jelezhették észrevételeiket a járási beosztásukról, a járási központok kérdése azonban azért nem került terítékre, mert az szerinte parttalan vitává vált volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik