Belföld

Kúria: kartelleztek a fővárosi útépítők

A Gazdasági Versenyhivatal még 2005-ben tárta fel a versenykorlátozó megállapodást, ami miatt nyolc vállalkozásra csaknem 600 millió forint bírságot szabott ki.

Kartelleztek az útépítőcégek a 2001-ben és 2002-ben kiírt fővárosi útépítési munkák elnyerése érdekében – mondta ki a Kúria döntése. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2005-ben tárta fel a versenykorlátozó megállapodást, ami miatt nyolc vállalkozásra összesen 593,9 millió forint bírságot szabott ki.

A GVH nyolc évvel ezelőtt indított versenyfelügyeleti eljárást annak megállapítására, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2001-ben és 2002-ben kiírt nyílt közbeszerzési eljárásai (összesen 33 projekt) során a pályázatokon résztvevő egyes vállalkozások versenykorlátozó magatartást tanúsítottak-e.

A GVH az összejátszásban résztvevő két vállalkozás igazgatósági tagjának személyes feljegyzései és nyilatkozatai alapján megállapította, hogy az elmarasztalt cégek előzetesen felosztották egymás között, hogy melyik pályázó melyik tendert nyeri meg, illetve, rögzítették, hogy alvállalkozóként egymást részesítik előnyben.

A GVH ezért 2005 szeptemberében megállapította, hogy a Betonút Rt., a Strabag Rt., az EGÚT Rt., az Alterra Kft., a Hídépítő Rt., a Mélyépítő Kft., a Mota Rt. és a Swietelsky Kft. a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsítottak.

Az ilyen típusú kartell az Európai Unió versenyjogi gyakorlata szerint is a legsúlyosabban szankcionálandó versenykorlátozások közé tartozik.

A jogsértés miatt a GVH összesen 593,9 millió forint bírságot szabott ki.

A döntés ellen az érintett vállalkozások keresetet nyújtottak be, ám 2010-ben a Fővárosi Bíróság elutasította a keresetüket, majd a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, végül 2012 elején a Kúria fenntartotta hatályában a jogerős ítéletet.

A jogsértés miatt a GVH az alábbi bírságokat szabta ki:
– Alterra Rt.: 7.200.000 Ft
– Betonút Rt.: 68.000.000 Ft
– EGÚT Rt.: 74.700.000 Ft
– Hídépítő Rt.: 182.500.000 Ft
– Mélyépítő Kft.: 32.400.000 Ft
– Mota Rt.: 29.500.000 Ft
– Strabag Rt.: 182.600.000 Ft
– Swietelsky Kft.: 17.000.000 Ft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik