Belföld

A tanárokat és az orvosokat is védi majd az új Btk.

Hamarosan indul a társadalmi vita az új büntető törvénykönyvről, amely 2013. július 1-jén lépne hatályba.

Elkészült az új büntető törvénykönyv (Btk.) szakmai tervezete, amelyről társadalmi egyeztetést kezd a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az igazságügyi államtitkár szerint az új kódex 2013. július 1-jén lépne hatályba.

Répássy Róbert arról is beszélt, hogy szigorítanák a hivatalos, valamint a közfeladatot ellátó személyek – így például a pedagógusok és a mentősök – elleni erőszak megítélését. Külön tényállás lehet a gyermekprostitúció kihasználása is. Az új Btk. emellett erőteljesebb önvédelemre adna lehetőséget azokban az esetekben, amikor a megtámadott ember joggal feltételezi, hogy a támadás akár az élete ellen is irányulhat.

Tovább szigorodhatnak a közlekedési bűncselekmények: már a 0,5 ezrelék feletti véralkoholszint is ittas vezetésnek minősülne. Jelenleg 0,5 és 0,8 ezrelék közötti véralkoholszint esetén szakértői mérlegelés tárgya, hogy alkoholos befolyásoltság alatt áll-e az elkövető.

Az új kódex tartalmazni fogja az eddigi legfontosabb kormányzati döntéseket, így például a “három csapás” intézményét, az uzsorások elleni szigorúbb fellépést, a hajléktalanok büntetőjogi védelmét, a nemzetiszocialista vagy kommunista bűnök tagadásának bűncselekményét és az úgynevezett egyenruhás bűnözésre vonatkozó szabályokat is.

Répássy Róbert hozzátette: a tárca számít minden érdeklődő állampolgár és civil szervezet véleményére. Az észrevételeket március 9-ig várják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik